A hónap első napja nekem mindig olyan mágikusan hangzik, mintha nem egy új hónap, hanem minimum új élet vagy időszámítás kezdődne. Elsejétől ezt csinálom rendszeresen, vagy azt nem csinálom egyáltalán, vagy valami.

Ma például megfogadtam, hogy elsejétől újra lelkiismeretesen írok a blogra, mert bizony ez mostanában igencsak elmaradozott. Ha lenne egy minimális egészséges önbizalmam, mondanám, hogy ahogyan azt Ti is észrevehettétek , de nincs pofám.

Viszont remek magyarázatom van, történt ugyanis, hogy augusztusban őrültek háza volt, mert készültünk a költözésre, szeptemberben pedig még őrület volt, mert elköltöztünk. Na persze az sem lett volna egyszerű, ha egy másik házba megyünk, de mi egészen az északi tengerig futottunk. Sajnálatos dolog ez, de hiába tudok remekül kiszínezni egy valójában unalmas és szar napot is, nekem most ez nem ment. Olyan érzelmi hullámvasútra ültem fel, hogy az írás, ami segített volna, na, pont az tűnt képtelenségnek.

De most már szinte mindjárt egy hónapja, hogy elköltöztünk, és lassan itt is magamra találok. Meg hát ugye, elseje van.

És milyen érzés már egy hónapja máshol élni? Furcsa lesz, amit mondani fogok, de egyáltalán nem furcsa. Rossz, mert éppen most tarthatnak a levesnél a barátaink, akiknek ma van az esküvője.  Azért a feltételes mód, mert nem tudhatom, nem vagyok ott. Ellenben úgy érzem, ott vagyok, ahol lennem kell. A vártnál lassabban haladnak a dolgok, de hömpölyög minden a maga útján. Persze, az ember sok mindentől be van szarva, és küzdés nélkül úgysem úszod meg, nekem például  életem egyik legnehezebb feladata volt bezárni magunk mögött a kaput otthon, de máskülönben meg az egyik legfelszabadítóbb pillanat volt, amit valaha éreztem.  Mert hívott a kaland, és én mentem. Régen éreztem ennyire, hogy élek.

Úgy adnék tanácsot, és ha valaki ugyanebbe az országba költözne, tudnék is adni egy csomót. De itt nem a költözésen van a hangsúly, nem szeretnék senkit ilyesmire buzdítani. Nem vagyok ettől én sem különleges, sem bátor, sem több, sem semmilyenebb, nem téma.

De ha lehetne, lökést adnék. Bármihez, amit tervezel, ami hív, amit érzel ott belül, de van egy vagy több személy, vagy talán a körülményeid, amik azt mondják, ugyanmár ez nem Te vagy, ez neked nem való, tán bilibe lóg a kezed.

És tényleg nem fogok motivációs instagram oldalt létrehozni, hogy ott lebegtessem a pofámat az élet értelméről, de figy. Elseje van, ilyenkor kicsit még ezt is lehet.

@MRS.CICZKY