Miért jobb a tél mint a nyár

@MRS.CZICZKY   Tudjátok vannak azok az emberek, akiknek a Balaton a cover fotója, és gyűjti a „beach please” feliratú pólókat, és mindig azzal jön, hogy „LEGYEN NYÁR” , és, hogy az ősz és a tél mennyire egy szar (mintha amúgy bárki kérdezte volna a véleményüket, ugye). És vannak azok az emberek akik a nyarat a…

Így ne szopd be a közösségi médiát

A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve, a cikkben csúnya szavak hangzanak el, de elolvasását minden korosztálynak ajánlom. Na, most, hogy ezt tisztáztuk, elmondom milyen felfedezést tettem én nem olyan régen. (ZSENIÁLISAT!) Kicsivel több, mint egy éve már, hogy elköltöztünk egy Isten háta mögötti holland faluba, és hát, a…

Potter 20

Húsz évvel ezelőtt, 1997.Június 30-án a Bloomsbury gondozásában megjelent az sorozat első, Harry Potter és a Bölcsek Köve címet viselő kötete. Én 2000ben, egy évvel a magyar kiadás után fogtam a kezembe először, és azóta sem tettem le. 11 éves voltam, pont annyi mint Harry az első kötetben. Ezután évente jelentek meg a könyvek nálunk,…

Az egyszeri-kétszeri fánk

Nem tudom, ki, hogy van vele, de nálunk a vasárnap az a nap, amikor lehet pöcsölősen, 12 edényt felhasználva, lyukas mackónadrágban sütni-főzni.  Persze ez nem azt jelenti, hogy hetente egyszer főzök, hanem azt, hogy ez nem a szokásos hétfő reggeli valamit összebaszok munkába, amit három napig is lehet mikrózgatni kajakészítés. Egyik vasárnap reggel éppen az…

Ne pánikolj!

Jó reggelt a nagy szart, gondoltam magamban nagyon sokáig reggelente, amikor az éjszaka nemhogy pihentető nem volt, de komolyan azt gondoltam, hogy én itt és most bizony meghalok.  Persze, fiatal, egészséges nő létemre miért gondolok én ilyeneket? Azért mert éveken át tartó pánikrohamain voltak, és amikről nagyon sokáig roppant kínosnak gondoltam beszélni. Az utóbbi években…

Esküvő szervezés – a mi receptünk szerint

Nagyon sok nö álma, hogy egyszer fehér ruhában, szépen kisminkelve, gyönyörü frizurával álljon és kimondhassa szerelmével együtt a boldogitó igent.Van aki kiharcolja és van akivel az egész varázsütésszerüen megtörténik. Az én férjemröl soha, senki nem gondolta volna, hogy valaha megházasodik és az igazsághoz hozzátartozik, hogy én sem, ugyanis sokszor fejtette ki ellenérveit a témában a…

A körömrágásról szakszerűen

A körömrágás sokaknak ismeretlen probléma, a legtöbben el sem tudják képzelni, miért is tehetné ezt valaki magával, pláne felnőttkorban.  Jómagam még gyerekkoromban estem bele ebbe a csapdába, és felnőtt fejjel a mai napig küzdök vele, szégyen ide vagy oda. Én sosem néztem le ezt a problémát, nehéz elképzelni azoknak, akik nem szenvednek semmilyen kényszercselekvéstől, azt,…

What do you want?

Többször keveredtem már olyan beszélgetésbe életemben, ami talán az emberek húszas éveiben jellemző a leginkább, amikor valaki felteszi a kérdést „Ti mindnyájan tudjátok, mit akartok?”  Én mindig iszonyatosan picinek éreztem magam ilyenkor, mert záporoztak a magabiztosabbnál magabiztosabb válaszok. Végzek az egyetemen júniusban, bekerülök egy menő irodába, ahol tudom, hogy mit akarok elérni, eleve 3 éves…

Ó édesem!

Cukor  Finomított szacharóz, amelyet a cukornád, illetve a cukorrépa nedvéből a növény90%-át alapvetően alkotó rostanyagok és fehérjék teljes kivonása után bonyolult vegyi eljárással állítanak elő. 2014 telén egy hosszabb nőgyógyászati vizsgálat részeként el kellett mennem egy terheléses cukorvizsgálatra. Akkori munkám kapcsán találkoztam elég behatóan a PCOS (Policisztás Petefészek Betegség) –al, és minél jobban foglalkoztam vele,…

Kend azt is!

Nagyon sokszor érzem magam kínosan, amikor a snájdig fiatal patikusfiútól kikérek 7 üveg ricinusolajat, és mindig szeretném neki elmagyarázni, hogy nincsenek nekem emésztési panaszaim miket gondol, de helyette minden alkalommal lehajtott fejjel átadom a bankkártyámat és sietve távozok. Ha elkezdeném magyarázni, hogy én bizony ezt itt mind a hajamra kenem még ma este, csak rontanék…