Az én karácsonyaim

Tulajdonképpen nem emlékszem mikor, és hogyan alakult ki köztem és a karácsony között ez a megingathatatlan kötelék. Annyi biztos, hogy a legelső emlékeim egészen kicsi koromból vannak. Az akkori utcánk sarkán állt egy ház, aminek volt egy hatalmas fenyőfa az udvarán, és amit minden advent első vasárnapján gyönyörű színes izzósor borított be. És én minden évben, ahogy elmúlt a november eleji születésnapom, rohantam reggelente az ablakhoz, hogy lássam, itt van e már advent. És minden évben, ahogy megjelentek a sarki szomszéd díszkivilágításai, én egyfajta karácsonyi álomba merültem. Imádtam mindent, a díszítést otthon, a szaporodó karácsonyi finomságokat, a vendégjárást, ahogyan a szüleim készülődtek, a várakozás izgalmát. Aztán hiába próbáltam marasztalni, hiába vártam rá annyi héten keresztül, a karácsony csak nem akart tovább velem maradni, és inkább csendben eltűnt, évről évre, maga után hagyva pár családi videót, fényképet, irtózatos mennyiségű ételmaradékot és az ajándékaimat.

Ahogy öregedtem, egyre nehezebb volt eldöntenem, hogy én változok e, vagy a kedvenc ünnepem, de annyi bizonyos, hogy nem volt már ugyanaz. Egyre többen mosolyogtak meg, amikor csillogó szemekkel magyaráztam a karácsonyról, és egyre többen vádoltak azzal, hogy persze, hogy nekem sokat jelent, hiszen sosem volt olyan elbaszott karácsonyom, mint másoknak, hiszen különben is semmi másról nem szól csak az ajándékokról és a családi veszekedésekről.

Pedig ez nem igaz, sok fajta karácsonyom volt már, időközben elvesztettem három nagyszülőt, 2010 karácsonya előtt lettem fél árva, és 2015-ben elveszítettük az én imádott anyósomat is. Gyakorlatilag 13 éves koromtól nem volt többé olyan karácsony, amikor a csillagszórót meggyújtva, a fa körül közösen a mennyből az angyalt énekelve ne sírtunk volna, hiszen az ünnepekkel ellentétben, ők már soha többé nem jönnek vissza. Mégis, valahogy mindezek után sem tudott semmi és senki megingatni abban, hogy ez a legszebb ünnep.

Huszonnyolc. Szám szerint ennyi karácsony jött és ment el az életemből, mégis egyetlen nagyon tiszta emlékképem van, ami élénken kitűnik a többi közül. 2009 december 24-én, már a délutáni sötétségben kimentem az udvarra a juhászkutyánkhoz egy kicsit. Akkoriban már igazi ritkaságnak számított az a hatalmas hó, és nekem jól esett a nagy készülődésből kicsit kimenni a sötétbe, a hóba, a csendbe. Álltam a kertben, már teljesen átázott a melegítőm, de nem tudtam levenni a szemem a garázs kicsi ablakáról. Nem történt semmi különös az ablak mögött, csak ott állt apám és telefonált. Erre emlékszem annyira élénken. A telefonjára, a kezeire, a kedvenc krémszínű otthoni pólójára. Nem tudtam akkor, de ez volt az utolsó karácsonyunk együtt.

Tavaly szeptemberben költöztünk Hollandiába, és mondhatnám úgyis, hogy a tavalyi karácsony érdeklődés hiányában elmaradt, pedig ez nem igaz. Szenteste az osztrák autópályán araszoltunk hazafele, távol itthontól, de még messze otthontól, egy fia ajándék, vagy bármilyen karácsonyi giccs nélkül, és mégis ez volt számomra az egyik legszebb, mert nem volt arra a szentestére másom, csak az emlékeim.

Emlékeztem apámra, ahogyan áll az ablak mögötti fényben, nagypapámra ahogy 50 év után is megcsókolja a mamámat, anyósomra, amikor elhatározta, hogy márpedig négyméteres karácsonyfa kell neki, és megcsinálta, amikor mindenki csendesen mosolygott rám a délutáni családi ebéden, hiszen én még nem is sejtettem, hogy aznap este Igent fogok mondani a szerelmemnek. Akkor és ott jöttem rá, hogy nem érdekel, ha a karácsonyról sokaknak csak a giccs és a fogyasztói társadalom jut eszébe. Nem érdekel, ha valakik azt hiszik, gyerekes.

Engem csak az érdekel, hogy egy autópályán ülve, 28 évesen is ugyanolyan izgalommal tölt el ez az időszak, mint 8 évesen. Örülök neki, hogy nincs emlékem rossz karácsonyról, akkor is, ha évről évre hiányzott valaki az ünnepi asztaltól. Örülök neki, hogy nekem nem kell karácsonyfa, ajándék, szépen terített asztal, őrületes vásárlás ahhoz, hogy Te, kedves Karácsony, elgyere hozzám. Csak szép karácsonyokra emlékszem, olyan karácsonyokra, amik arról szóltak, amiről szólnod kell, a Szeretetről. Arról, hogy együtt örüljünk mindannak amink van, úgy ahogy tudunk, négy méteres karácsonyfa alatt, vagy egy autópályán ülve, a szüleinkkel, vagy ha más nem maradt, az emlékükkel, ünnepeljünk valami távoli esős helyen, vagy hatalmas hóban, nem számít, hiszen minden évben olyan gyorsan itt hagysz minket.

Minden karácsony tanított valamit, mindegyik karácsonyról csak az igazán lényeges dolgokra emlékszem, és izgatottan várom az eljövendő ünnepeket. Viszont biztos vagyok benne, hogy ahogyan engem sem, titokban nagyon sok szkeptikust sem hagy itt ez az érzés, soha. Kedves Karácsony, én azt hiszem értelek.

Maradok őszinte híved, @MRS.CZICZKY

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s