Mindannyian a boldogságot keressük. Nap, mint nap. Van, aki meg is találja és van, aki soha és ezért örök elégedetlen. Viszont aki megtalálta, szerintem tartozik annyival a világnak, hogy segítsen azoknak, akik még keresik.

Mikor reggel felkelünk két lehetőségünk van: az adott megoldandó feladatainkkal szembesülve elindítjuk napunkat aktívan, mintha a világot akarnánk megváltani, vagy depressziósan belesüllyedünk a megoldhatatlannak tűnő problémahalmazba, melyek hullámokként csapnak össze a fejünk felett. Ki ne ismerné mindkét oldalt?
Ahhoz viszont, hogy a mérleget át tudjuk billenteni abba az irányba, hogy tettre készen, optimistán éljük napjainkat olyan dolgot kell csinálnunk, amihez van kedvünk. Azt viszont minden erőnkkel és energiánkkal, hogy a szembe jövő akadályokat mindig meg tudjuk ugrani. Az élet soha nem fog nagyobb feladatot elénk rakni, mint amivel meg tudnánk bírkózni, így bármi is kerüljön az utunba, nem futamodhatunk meg, mert a végén csak mi leszünk többek tőle.

Általános iskolás voltam és éltem-haltam a kutyákért. Minden ünnepnapra kutyás könyvek tucatjait kaptam és mindet szorgalmasan el is olvastam. Kutyát is kaptam, akit tudatosan neveltem, kutyaiskolába jártam vele és minden nap boldogan mentem haza az iskolából, mert otthon a kutyámmal foglalkozhattam, aki minden nap percre pontosan tudta, hogy mikor érkezem és alig várta, hogy újra együtt legyünk. Az a társadalmi közösség azonban, melyhez ekkor koromnál fogva tartoztam, az iskola és osztálytársaim elítéltek, nem értették, nem tudták felfogni, hogy mi az ami nekem ennyire fontos a kutyákban. Nyáron kutyás táborokba mentem, év közben pedig az ország, majd a világ távoli pontján élő hasonlóan “kattant” korombeliekkel, majd tapasztalt felnőttekkel levelezve próbáltam fennmaradni az élők sorában, mert a depresszió hamar rám talált. Amikor egy közösségben az ember nem érzi jól magát, akkor nagyon nehéz talpon maradni és nem beidomulni, feladva saját elkötelezettségünket. A gimnáziumban a feszültség csak fokozódott. Én egyre komolyabban kutyáztam és ezzel egyre komolyabban kirekesztettem magam az akkor engem körülvevő társadalomból. Engem nem érdekeltek a bulik, a kocsmázások, számítógépes játékok. Engem csak a kutyák, a törzsönyvek, a vérvonalak, a tenyésztés tudománya és a kutyakiállítások kötöttek le. Minél jobban bekerültem ezekbe a köröbe, annál inkább kezdtem magasról tenni a másik kör elvesztésébe, mígnem teljesen feladtam, hogy megfeleljek mindkét világban. Döntöttem. Azt fogom csinálni, ami NEKEM jó és fontos és amit én akarok. Így természetesen a kutyák mellett tettem le a voksomat és ma már férjemmel együtt létrehozott minden vállalkozásunk ebben a világban mozog számos témában.

Sok év telt el útkeresésem óta és azt gondolom, hogy azért élek ma kiegyensúlyozott és boldog életet, mert annak idején döntöttem és elviseltem azt a sok következményként fellépő lelki nehézséget, melyek gyötörtek és nagyon nem estek jól. De felvérteződtem és a sok pozitívumot, melyet a kutyás világból nyertem fel tudtam használni a túlélésemre a normál világban. Természetesen idővel a kutyás világban is találkoztam olyanokkal, akik előbb-utóbb kimutatták a foguk fehérjét, de a biztonságot jelentő világot, mely ma körülvesz, melyet felépítettünk férjemmel magunk köré nem egyszerű lerombolni, csak a falakat tudják ütögetni és persze csak azok, akiknek nem sikerült az életük úgy, ahogy eltervezték és emiatt másokban keresik a hibát ahelyett, hogy magukba néznének.

Miért siklanak ki az életek? Hol mennek el a dolgok? Ott, hogy az emberek nem akarnak döntést hozni. Nem mernek, nem tudnak, mert félnek a következményektől, hogy a döntés miatt először nehéz lesz. Így van. Az lesz. De utána, felállva a porból pillangóként szállhatnának fölébe és az Univerzum minden erejével azon fáradozna, hogy segítsen.

Sajnos a saját képességeink és életünk helyes megítélését nagyban torzítja és ezáltal veszélyezteti a virtuális “valós” világunk, melyet Facebook, Instagram és egyéb portálokon élünk. Hiszen ezekre a helyekre mindenki csak a szépet és a jót teszi fel, mely mind semmi mást nem eredményez, minthogy irigységre adjon okot, hiszen valakinek biztosan nem fog tetszeni a másik “jó”-ja.. egyszerűen csak azért, mert akkor ott ő azt nem teheti meg és ezért rögtön az lesz a hibás, aki viszont igen. Indulás elötti ruhafotók, ételfotók, reptéri bejelentkezések, idézetek megosztása, monológok a politikáról és nyílt magánéleti csaták… valójában mi az értelmük? Most őszintén… kit érdekel, hogy ki-hol jár éppen vagy mit eszik? Nekem erről csak a Derült égből Polly című film egyik jelenete jut eszembe, ahol a sikertelen színész felbérel egy komplett stábot, hogy készítsen filmet az életéről, de az egészet úgy adja elő mindenkinek, hogy egy hollywoodi riport filmet forgatnak éppen a sikeres életéről. Tehát a kérdés, hogy kinek bizonyítunk, játszunk egy szerepet és miért? Kinek bizonyítjuk, hogy boldogok vagyunk és jó nekünk?
Őszintén?! Leginkább maguknak. Viszont ezeket az érzéseket belül kell megélni, ugyanis az lesz az igazi boldogság. Az a fajta, ami sugárzik és kívülről is azonnal látszik mindenféle filter, effekt, kutyafül és őzike orr nélkül.

A belső boldogságot akkor fogjuk elérni, ha kiteljesedhetünk abban, amit szeretünk. Ha azzal foglalkozhatunk, ami megmozgat minket odabent, mert ha ez így van, akkor a maximumot tudjuk kihozni magunkból. Ma már egy olyan világot élünk, ahol gyakorlatilag mindennel lehet foglalkozni. Ha valaki olyan rétest tud sütni, amit közel s távol senki sem, akkor abból a rétesből is meg lehet élni. Csak akarni kell és tenni érte.
Ne másolj, ne rosszindulatból akarj valakinél jobb lenni, ne foglalkozz egyáltalán senkivel és semmivel, mert ez mind visszaüt. Csak magaddal! A belső hangot keresd, a dolgot, ami megindít, amit szeretsz csinálni, ami leköt és ami nem zavar, ha a 8 órás munkaidő után is feladatot ad, mert akkor tényleg szenvedély. Ha megtaláltad életedben az ilyet, akkor rajta: Valósítsd meg! Csináld, ezáltal légy önmagad!
Nem lesz egyszerű, sokat kell dolgoznod, sok időt, energiát és lemondást kell beletenned, de mindez kifizetődik, ha nem adod fel.
Megígérem, hogy ettől boldog leszel és ha boldogan csinálod mindazt amit szeretsz, akkor a siker sem marad el!
Pont olyannyira igaz ez az egész, mint amennyire most hitetlenkedsz.
A világ egyszerűen működik, csak mindenki szereti túlbonyolítani. Ne a kifogásokat keresd, hanem próbáld ki magadat. Ha azt mondod, hogy “de nehéz”, “lehetetlen”, “nem tudom” akkor az úgy is van! Akkor tényleg nem fog menni és tényleg nem leszel boldog. Csak rajtad múlik és a döntéseden, amit senki nem tud meghozni helyetted.
Állj fel és valósítsd meg önmagad! Tedd meg azt, amit mindig is akartál! MOST!

@CASSIOPEIA