Amikor a nemzet football lázban ég

Soha nem gondoltam volna, hogy a football valaha témaként fog szolgálni nekem, hogy írjak róla. Mint ahogy azt sem, hogy eljön az a pillanat, hogy egy meccs leköt, sőt, kifejezetten izgatottá tesz és lázba hoz… hogy 90 perc úgy a képernyő elé szegezzen, hogy észre sem veszem az idő múlását. Hogy történhetett mindez és milyen hatása van a magyar labdarúgásnak a társadalomra?

Történt egyszer, jópár éve, hogy Pompeiiben jártunk. A római birodalom megmaradt romjai között sétálva, miközben az ember úgy érzi, hogy megállt az idő, minden ott töltött perc egy varázslatos utazás a múltba. Szeretem tudni, hogy mit látok ott, ahol éppen vagyok, így az útikönyvek elengedhetetlen nehezékei a válltáskámnak vagy éppen a kezeim szabadságát korlátozzák, de a tudnivalókat mindig cipelem magammal. A római kor amúgy is mélyen a szívemben van, talán a 4 év latin tanulásnak is köszönhetően. Szeretem ezt a birodalmat megismerni. Némán ültem az óriási Ampiteatrum közepén és szinte hallani véltem a lelátón ülő több ezer ember szurkolását, kiabálását. Láttam a gladiátorok bevonulását és könnyek szöktek a szemembe. A történelem életre kelt elöttem, hiába a 2000 év távolsága.
Útikönyvemet elővettem és olvasgatni kezdtem. Érdekes tényre lettem figyelmes, miszerint időszámításunk szerint 59-ben Nero uralkodása alatt általános jólét uralkodott. “Panem et circences”, azaz “Kenyeret és cirkuszt!” Úgy tartották, ha a nép mindezt megkapja, akkor béke van az országban. A gladiátor ütközetek minden városban folyamatosak voltak és az emberek állandó szórakoztatását biztosították. De ebben az évben történt valami egy gladiator küzdelem alatt. A szurkolótábor összeverekedett. Mindezt akkora bűnnek könyvelték el, hogy 10 azaz kerek TÍZ évre betiltották a gladiátor játékokat.

Ezzel a hosszú bevezetővel azt akartam elővezetni, amit egész gyerekkoromban hallottam Édesapámtól. Mivel a magyar football kritikán aluli volt hosszú évtizedeken át, ő mindig azt mondta, hogy be kellene tiltani a focit. Ha pedig ez megtörténne, akkor kezdődne a titkos, grund-élet. A tehetséges, igazán megszállott emberek kijárnának titokban és gyakorolnának, képeznék magukat. Így lenne esélye szerinte a magyar futballnak feltámadni a romjaiból.

Nagyon sajnálom, hogy Ő nem érhette meg azt, hogy átélje, milyen érzés az, amikor egy magyar ember büszke lehet. Büszke lehet arra, hogy magyar. És hogy mindezt miért pont a foci hozza ki? Keresem magamban is a választ rá.

Nem football rajongóként írom ezt a cikket, viszont a férjem az. Nemcsak nézi, de játssza is immáron 30 éve. A focimeccs, mint háttérzaj számomra az esték teljesen megszokott része. Mégegyszer mondom, mint háttérzaj. Nekem ezt jelenti.. jelentette eddig a foci. Egy-egy nagyon beharangozott meccset volt, hogy megnéztem már, folyton újrakérdezve ugyanazon dolgokat, hogy miért vannak és nagy szakértőn megállapítva egy-egy nagyobb esés után, hogy ez bizony Oscar díjas alakítás… ennyit jelentett eddig nekem a football. Nem sok, lássuk be.

Azonban 1 hete valami megváltozott. Isten tudja miért, de úgy éreztem, ezt a magyar-osztrák meccset bizony meg kell néznem, mert annyian beszélnek róla. A felvezető műsor alatt szabályosan meghatódtam. Valahogy átéreztem, hogy történelmileg mekkora jelentősége van annak, hogy a magyarok egy EB-n bent vannak a 24-ben. Bejutottak 42 év után! Rövid időn belül azon kaptam magam, hogy a gondolataim nem kalandoznak el és folyamatosan a labda mozgását figyelem. Nahát… ?! Leköt egy meccs?! Sőt mi több, szurkolok és mikor megjött az első gól, már-már majdnem felálltam én is ugrálni a nappaliban, de még nem tettem. Viszont esküszöm az futott végig a fejemben, hogy ha lesz még egy gól, akkor már tényleg fel fogok ugrani én is.

Ehelyett könnyes szemmel fogadtam azt is…. Én…. ÉN… sírok egy focimeccsen? Sírok bizony, mert nyertünk! Soha életemben nem éltem át még ilyet és vérpezsdítő volt látni, átérezni azt, hogy mi, magyarok, akik mindig le vagyunk írva, akik falábúaknak vagyunk minősítve, akikkel senki nem is számol, MI, MAGYAROK, nyertünk! Bizony MI!

Olyan sok sportban eredményesek a magyarok! Gondoljunk csak a vízilabdásainkra, az úszóinkra, a kézilabdásokra, jégkorongosokra és még a saját életünkre gondolva, a kutyás sportot is említhetem… nagyon sok gyönyörű eredményt mutattunk már fel. De valamiért soha, egyetlen eredmény sem tud akkora port kavarni, mint a foci. Nyilván ez azért van, mert a foci a legnépszerűbb, a legnagyobb népszerűségnek örvendő sport, melyet a legtöbb ember követ figyelemmel szerte a világon.

A magyar-osztrák győzelem meg lett fejelve egy magyar-izlandi döntetlennel, s végül egy magyar-portugál fergeteges meccset követő döntetlennel. Számomra megdöbbentő volt látni, hogy a mi “kis” magyar focistáink olyan nagy nevekkel álltak a pályán, mint Ronaldo, Pepe, Nani, Sanchez és küzdöttek, kőkeményen küzdöttek ellenük. Végül a magyarok – mindenki számára döbbenetes módon – csoport elsőként jutottak tovább és ezzel beírták magukat a történelem nagykönyvébe. Igazi csapatjátékot láthattunk tőlük, végre összeszedett emberek álltak a pályán, akik küzdöttek. Ami pedig ennek a következménye és amire pár hete még senki nem gondolt volna, mint reális esemény, az pedig az, hogy a football láz és győzelmek sora összehozta a nemzetet. Azt a nemzetet, mely csak nyög, szenved, pesszimista és semmi nem jó neki. Azt a nemzetet, mely az évek hosszú sora alatt (a korábbi történelmi és a manapság észlelhető gazdasági események miatt) sok-sok részére hullott és keveredett a nagy világnak. Azt a nemzetet, mely utál mindenkit, ellenségeskedik és irigykedik, valamint mindig meghunyászkodik. Ennek a nemzetnek a football eseményeinek köszönhetően az elmúlt 1 hétben együtt dobbant a szíve. Ez a nemzet összeállt, ellentéteiket félretéve összeölelkezett és megérezhette, hogy mit jelent az a a szó, hogy EGYÜTT. Az a szó, hogy MI. Az a szó, hogy MAGYAROK és MAGYARSÁG.

Nem kívánok semmiféle politikai dologba belemenni, fogalmam sincs, hogy a stadion építések miatt-e, az új edző miatt-e, a sok edzés miatt-e vagy a csillagok állásának tudható-e be az a teljesítmény, melyekkel VÉGRE a magyar football engem és sok-sok-sok honfitársamat is elkápráztatta, de sikerült. Végre sikerült. Végre büszkeség volt magyarnak lenni és megmutatni a fiúkon keresztül, hogy tudunk küzdeni, ha akarunk… és fogunk is. Akárhogyan alakul a magyarok sorsa a továbbiakban, annyit adtak ezzel a küzdelem sorozattal ennek a népnek, amire már nagyon ki volt szomjazva és amit már nagyon megérdemelt. Kívánom, hogy ez az érzés nagyon sokáig maradjon meg mindenki szívében és lelkében és akkor, de csakis akkor, nagyon sokat fejlődhetünk, mint NEMZET!

Köszönöm magyar football! Jó érzés magyarnak lenni!

@CASSIOPEIA

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s