Élet a Rózsaszín Felhőn

Egy fehér homokos, pálmafás, festöi szépségü parton heverészik egy halász és a tengert nézi. Arra jár egy ember ès beszélgetni kezdenek.  Az ember kérdezi:

– Te halász, figyelj csak! Miért nem kelsz fel reggel egy kicsit korábban, mész ki hamarabb a vízre, fogsz egy kicsivel több halat, amit majd eladhatnál a halpiacon. Gyüjtögetnél pénzt, vehetnél egy nagyobb hajót, személyzettel. Úgy még több halat foghatnátok, abból még több pénzed lenne, vehetnél még több hajót, lenne sok embered, fognának sok halat. A végén már annyira gazdag lennél, hogy mig az embereid dolgoznak, addig Te csak pihensz és szórakozásból horgászgathatsz, amikor csak akarsz.

Erre a halász: – Tudod fiam, pontosan ezt teszem!

Nos, igen! Sokszor hallottam ezt a fenti bölcsességet Édesapámtól.

Sokszor gondolkoztat el, hogy miért hiszik emberek azt, hogy a másiknak könnyű?
Hogy a másik szerencsés? Hogy a másik miért sikeres?
Hogy a másik miért gazdag?  Hogy a másiknak miért jó?
Röviden-tömören – és ezzel ezt a cikket be is fejezhetném – azért hiszik, mert ahelyett, hogy a saját életük kovácsolásával foglalkoznának, csak a másikat figyelik. Mindig valaki mást. A szomszédot, a barátokat, a rokonokat, az ismerősöket, az ismeretleneket, a celebeket, akárkit.. csak valakit figyelhessenek. Hála a tv-nek, a valóság showknak, a bulvár lapoknak és a közösségi oldalaknak, az embereknek számtalan lehetősége akad a másikat figyelni, megfigyelni. Mindig van olyan, aki valamiben jobb, tehetségesebb, gazdagabb, szebb és emiatt csodálatra méltó(nak kellene lennie).

Miért van mégis, hogy az ember irigységet érez csodálat helyett?
Azért, mert a legtöbben elfelejtik, hogy az eredmény, siker, elismerés, új ház, új autó, yacht, nyaralás mögött munka van, kőkemény munka, verejték, átalvatlan éjszakák, lemondások és ismét munka akkor is, amikor más alszik, pihen és nem is gondol arra, hogy valaki akkor is dolgozik. Ahelyett, hogy az ember megemelné a kalapját és örülne annak, hogy a másiknak beérett a munkájának gyümölcse, hogy az élete szépen alakul és emiatt csodálná, inkább irigyli. Hiszen az mennyivel egyszerűbb!

Természetesen ezek az emberek nem panaszkodással töltik a másokkal való találkozásokat, nem a nehézségekre koncentrálnak, mert a küzdelmeiket egyedül folytatják. Magányos hősök ők, amolyan kincskereső alkimisták. Sikerük titka abban áll, hogy nem adják fel. Mindig előre néznek és mindig fel tudnak állni. Nehéz napjaik pedig nekik is vannak, sokszor olyan akadályokkal az útjaikon, melyektől mások azonnal megfutamodnának és mindent hátrahagyva menekülnének.

Miért van, hogy csak a jéghegy csúcsát látják mások mégis?
Gondoljunk csak bele, ugyan mi érdekes lenne abban, ha egy hónapok óta diétázó, napi sok órát edző ember a verejtékes, izzadt képeivel tenné tele az oldalát és fárasztaná ismerőseit? Tetszene valakinek a munka látványa? Az elért eredményt, a formás idomokat, a szépen munkált testet viszont igazi sikernek lehet elkönyvelni és nagyon látványos, ezért mindenki az elért eredményt mutatja inkább, mely mögött kitartás, munka és küzdelem van.

Büszkék vagyunk gyermekünk kitűnő bizonyítványára? A történelem versenyen elért csodálatos eredményére? Tanulás, tanulás és kitartó tanulás eredménye mindez, melyeket akkor csinált, amikor társai a számítógép, xbox, wii elött ütötték el azt az időt, amit tanulással is tölthettek volna.

Irigységgel szemléljük a baráti körben a gyarapodást? Ház-, autó-, nyaraló vásárlását? Mióta az eszemet tudom, azóta nem értem, hogy miért? Hogy az embereket miért érdekli, hogy másnak miért van, mennyi és honnan? Vajon azon is elgondolkodnak ezek az emberek, hogy mindezek miatt mikről kellett lemondania, miken kellett átmennie, miket és kiket kellett elvesztenie, miket kell csinálnia annak, akinek ilyen nagy “szerencséje” van?
Nem, természetesen mindez nem szerencse. Megintcsak munka, küzdelem, éjszakázások, átdolgozott hétvégék, szervezések, kockázatok, felelősség vállalások, nehéz és sokszor nem reális döntések végeláthatatlan sora.

Vajon miért nem tudnak az emberek annyira őszinték lenni, hogy ha érdekli őket, hogy mi-miért van, akkor megkérdezik azt, aki egyes-egyedül ezt tényleg tudja. Aki el tudja mesélni elejétől a végéig élete történetét, melyet nyilván nem tesz fel sehova, mert nem panaszodik a nehéz időszakokról.
Aki panaszkodik, az sajnos sosem lesz sikeres. Egyszerűen fel sem tudja fogni, hogy mennyi időt és energiát pazarol az életéből minderre és mások megfigyelésére, oknyomozói tevékenységeire. Mennyivel szebb világunk lenne, ha az emberek többet beszélgetnének egymással őszintén és mélyebb betekintést nyerhetnének a másik életébe, aki ha úgy gondolja, el is mondja szívesen, hogy hogyan építette fel az ő csodálatosnak tűnő világát a rózsaszín felhők felett.

Aki olvasott már hazug hírekkel és figyelemfelkeltő cikkekkel teli bulvár hírek helyett sikeres emberek életrajzát is az tudhatja, hogy mi a közös ezekben az emberekben:
Az alázatos munka mindenek elött. 

Sokszor azonban mégis egyszerűbb irigykedve tekinteni mindenkire, aki sikeresnek tűnik, mint saját életutunkat, célunkat követni és megvalósításán fáradozni. Hiszen ez lemondással járna, kockázatokkal, döntésekkel és adott esetben konfrontációkkal. Sokan ezt nem merik vállalni, így marad a begubózás, a beletörődés a választott életbe (hiszen ez az egyszerűbb mindig) és az a bizonyos sárga iszonyat.

Az irigység valójában azt jelenti, hogy valami olyat akarunk, ami másnak van, de MI vágyunk rá; az a felismerés, hogy valami nincs meg nekem, ami másnak megadatott. Csak olyan dolgokra irigykedhetünk, amelyeket mi magunk is akarunk. Ha a barátomat olyan megtiszteltetés éri, ami számomra nem értékes vagy érdektelen, akkor valószínűleg vele örülök, nem irigykedek. De ha mondjuk egy meghallgatáson elnyeri egy színdarab főszerepét – iriggyé válok, mert ez az én álmom is.
Az irigység eredendően egy ösztön, az egyéniség része. Evolúciós eredete és haszna nyilvánvaló: azokat a javakat, amelyekkel az állat (vagy az ember) nem rendelkezik, el kell vennie fajtársától, ha erős akar lenni. Az irigység ösztön-voltát legjobban éppen a kisgyerekek korán megnyilvánuló irigysége bizonyítja, amikor pl. nem akarja oda adni játékát egy másik gyereknek vagy éppen a testvérének. Csakhogy a fejlődés, érés lényege éppen az, hogy elsődleges, gyermekies ösztöneinken a szocializáció során felülkerekedünk.

Amikor az irigykedő találkozik egy olyan emberrel, aki másként él és gondolkozik, és működik az élete, akkor az irigykedő ember szembesül saját ön önmaga képével, hogy ő is lehetne olyan, de ő ehhez gyáva, lusta, és megalkuvó. És mit tesz ilyenkor? A saját megvalósítatlan dolgai miatt elkezdi a másikat okolni, szapulni a saját tehetetlensége miatt.
A másik probléma amiből a nagyfokú irigység eredhet, hogy az illetőt gyerekkorában valamiféle trauma érhette. Például amikor egy gyerek mindig meg akart felelni a szülők elvárásainak. Hibát találtak a szülők a tanulásban, önmegvalósításban, esetleg jobban szerették a másik testvért, vagyis diszkrimináltak a testvérek között.
Hogy mi a kiváltó ok, azt azért jó kideríteni, mert ezen az önkeserítő, negatív viselkedési formán csak a felismeréssel lehet változtatni. A fejlődés pedig csak innen kezdődhet.

A boldogságért tenni kell. Ez az egyetlen, ami nem megvehető.
Mindannyiunknak vannak értékei, értékes tulajdonságai és ezekre kell koncentrálnunk, ezeket erősítenünk. SOHA nincs későn megvalósítani az álmainkat, azt csinálni, amit mindig is szerettünk volna. Ha mindezt teljes odaadással, alázattal és szorgalommal csináljuk, annak meg is lesz az eredménye.
Ismerjük fel negatívumainkat, hogy tehessünk ellenük. Jobb emberré válni soha nem késő.

A “rózsaszín felhő” jelentése a zen szerint: TÖKÉLETES ELME. Azt mondta valaki (akivel sosem találkoztam és nem is ismer), hogy  könnyen beszélek onnan a rózsaszín felhőről… (saját megfogalmazása volt ez egy zen mentes univerzumban). Jót mosolyogtam, majd gondolkoztam, hogy ugyan miért gondolja bárki is így. Majd bosszantott.
Ma már tudom, hogy igaza volt. Persze nem abban az értelemben, ahogy gondolta, de ebben a mondatban is megtaláltam a pozitívumot. Ugyanis ez nem egy hely, hanem egy állapot, melyet senki nem vehet el, sőt mi több, megtisztelő, ha ott lehetek. Sokat dolgozok érte és remélem egyszer tényleg eljutok oda.

@CASSIOPEIA

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s