Fülöp-szigetek III. – A filipinók világa

 

A szombati manilai napunk nem úgy alakult, ahogy terveztük. A barátunk, akivel találkozni szerettünk volna kórházba került dengue lázzal, melyet a moszkítók terjesztenek. 7-10 napig tartó betegség, levertség és láz jellemzi. Nagyon kis százalékban halálos lehet, de alapvetően inkább kellemetlen, mint amennyire veszélyes. Így azt a napot Manilában, a Remington hotelben és a hozzá tartozó casinoban töltöttük, mely a világ egyik legnagyobb casinoja.

A casinoban megtalálhatók a legnagyobb luxus márkák üzletei és az éttermek árai is eléggé fel vannak tornázva. Maga a casino is drága, még sehol nem találkoztam ilyen magas tétekkel. Mindenesetre nekünk jó szórakozást biztosított, s mellette még lóversenyre is fogadtunk. Minden alkalommal, ha casinoban járunk és az embereket figyeljük, megbeszéljük, hogy milyen szerencse, hogy nekünk ez csak játék, míg sok embernek igen komoly szenvedély. Olyannyira, hogy a gépektől fel sem kell állniuk, a gépen rendelhetnek ételt és italt is és a pincérek már hozzák. Nagyon nagy tétekben játszanak nagyon sok pénzzel. Érdekes egy világ ez. Szombat van és délután 3 körül a casino parkolóháza előtti kijelzőtábla azt mutatja, hogy a parkoló megtelt. Na igen, ez Manila másik oldala, mert a szegények lehetőségei egészen mások. A prostitúció az egyetlen kitörési lehetőség sok fiatal lány számára és bizony esténként telis-tele vannak az utcák velük. A napközben kávézó és étterem szerepet betöltő helyiségek éjszakára bárokká alakulnak és a bejáratnál nők vagy nőknek öltözött férfiak hívogatnak befelé. Komoly konkurencia harc van közöttük, hiszen nagyon sokan vannak.
Érdekes jelenség még, amikor egy idősebb külföldi férfi mellett ott ül a filipinája, azaz a fülöp-szigeteki nője… aki lehet, hogy a legnagyobb nyomorból jött és most azt látja, hogy mit lehet kezdeni azzal, ha valaki nem tud mit csinálni a végeláthatlan pénzével. Az ellentétek világa ez, amivel nagyon sokszor szembesültünk.

Utolsó aktív napunkat Mindanao szigetén a főváros Davao városnézésével töltöttünk. Davao egy nagy, büdös, szmogos, forgalmas város. Őszintén megmondom, ezek a nagyvárosok abszolút nem lopták be magukat a szívünkbe. Engem nagyon zavar, hogy már nem merek és akarok semmi városnézést tervezni, pedig lennének még érdekes múzeumok, parkok, de a városon belül biztos, hogy 1.5 – 2 óra az odaút és ugyanennyi vissza, s mindeközben semmi szépet nem látunk, csak a forgalmat. A forgalmat, melyet egyébként csodálunk is, mert itt egy magyar rendőr pár óra leforgása alatt megkereshetné az éves bevételét, ugyanis senki nem közlekedik szabályosan, senki nem tart be semmit. Nem engedik el a gyalogosokat, akik az utakon sétálnak, mert járda szinte sehol nincs. Nem használnak irányjelzőt, nem adnak elsőbbséget senkinek. Nem érdekli őket, hogy a lámpa zöld vagy piros-e, ha a forgalom engedi, mennek. Sokszor a sávok száma sem izgatja őket, mert simán elmegy 3 autó is 2 sávban. A motoros családok bukósisak nélkül rodeoznak az autók között, apa és anya pedig közrefogja a pár éves gyereket, aki áll a motoron az apuka vállát fogva. Mobiltelefont mindenki használ vezetés közben, biztonsági övet pedig senki…. Csak hogy pár dolgot említsek a közlekedési problémákból… VISZONT! Balesetet soha nem láttunk!!! De egy koccanást sem. Merthogy itt tényleg tud mindenki jól és figyelmesen vezetni. Emiatt hát elgondolkodtunk ezen is, hogy vajon jó-e mindent agyonszabályozni, mint nálunk? Jobb-e? Tényleg nagyobb biztonságot ad-e? Mert a tapasztalataink nem ezt mutatják.

Van egyébként egy közlekedési eszközük, melyről még nem írtam. Ez a jeepney, ami egy régi típusú, hosszú autó, úgy néz ki, mint egy régi, hosszú szafari jeep. Ez az iránybusz, azaz van egy irány, amerre megy és bárhol le lehet inteni és felszállni rá és bárhol leszállni, ami megfelelő az adott közlekedési útvonalon. Mindegyik jeepney más színű, más a stílusa és otthon is lehet ilyet csinálni, levizsgáztatni és már mehet is a forgalomba. Kb. 10-12 ember fér fel rá egyszerre.

A másik, amit használnak a tricycle (tricikli), mely egy motorból és egy hozzá erősített, tetővel ellátott oldalkocsiból áll. Nagyon szűkösen mi ketten elférünk benne, de a filipiniók képesek 6-an is belenyomorogni magukat. Valamiért ők szeretnek nyomorogni, ezt mindenhol észrevettem.

Davao városnézésünket egy buddhista templom meglátogatásával kezdtük, majd ezt követte egy orchidea kertészet. A buddhista vallás tanításai továbbra is sokkal életszerűbbek és optimistábbak nekem, mint bármi más, nagyon könnyen lehet azonosulni vele. Bölcs, életből merített univerzális tudás, tiszta, érthető és ahogy az ember olvassa, csak azt érzi, hogy “ez igaz”, “ez is”, “igen, pontosan így van”, “de jó megfogalmazás”. Kifejezetten szimpatikus.

Voltunk a davaoi múzeumban, mely bemutatta a 10 helyi őslakos nép életét, ruháit, munkáit, majd a spanyol, amerikai és japán megszállás dokumentumait, de még 2. világháborús bombákat is. Nagyon keserű a történelmük, nem is tölti el az embert jó érzéssel, amikor a képeket nézi. Semmi jó nem érte őket, csak végigment rajtuk egyszer az egyik, máskor a másik ország és mindenki lerombolta az előző által épített dolgokat és gyilkolták a helyieket. Ráadásul a filipinók nem győzik mesélni, hogy mennyit fejlődtek.. csak mi nem igazán tudjuk, hogy ez miben nyilvánul meg. Azon kívül, hogy Davao városa 13 éve dohányzás mentes város, így tilos dohányozni! Sőt! Alkoholt fogyasztani is és még a karaoke is tilos! Nem is értjük igazán. Sanyi csak elbújva tudott cigizni, a hotel biztonsági őre megmutatta a titkos helyet. Ha rendőr elkap az utcán, hogy cigizel, akkor 3000 Ft, de ha második figyelmeztetés is van, akkor 60.000 Ft a bírság. Mindez valahol jó is lehetne, ha…. nem lenne iszonyú bűz és szmog az utcákon amúgy is. De mivel van, így az egész intézkedés olyan, mint halottnak a csók.

Jártunk egy föld alatti alagútrendszerben, melyet a japánok építettek maguknak, amikor az amerikaiak elől elbújtak. 7 km hosszú barlangrendszer, melyet 50 éve találtak meg. 3 városba lehet eljutni az alagúton át Davaoból.

Bármerre járunk, írunk a vendégkönyvekbe és mindig, mindenhol kérdezzük, hogy magyarok jártak-e már itt. Teljes meglepetésként éri legtöbbjüket a kérdés, ugyanis fogalmuk sincs, hogy hol van Magyarország. Megmondom őszintén, nem ítélem el őket, mert szerintem a legtöbb magyar ember sem tudja, hogy hol van a Fülöp-szigetek. Maximum az irányt tudják megmondani. Itt a következő kérdésük arra, hogy Magyarország hol van az, hogy Amerikában vagy Európában található-e? Sajnos azzal se segítünk sokat, ha a határoló országokat elmondjuk, így a legjobb annyit mondani, hogy közel Németországhoz. Erre boldogan bólogatnak, hogy akkor ok, és látni rajtuk, hogy el tudták helyezni a nagy világban kis hazánkat.

Viszont ami érdekes és MINDENHOL, mindegyik szigeten találkoztunk vele, az nem más, mint a “magyar kolbász”, azaz Hungarian sausage. Mindenhol lehet ilyet kapni, általában a reggelihez adják és virsli, vagyis inkább paprika nélküli kolbász.

Tehát sok esetben, ha azt mondjuk, hogy Magyarországról jöttünk, akkor annyit mondanak rá, hogy “áááá, a Hungarian sausage”. Persze. Ki tudja, hogy mi a magyar kolbász története itt, hogy került ide, honnan ez a név és hogyhogy ez a mindenféle virsli és kolbász keverék összefoglaló neve itt, de tényleg mindenhova ki van írva, ahol ételt készítenek. Úgyhogy azért a magyarok letették itt is a névjegyüket valamikor és a filipinók szemében mi vagyunk a kolbász-nemzet, de arról fogalmuk sincs, hogy hol van ez az ország.

És ha már magyar-filipinó kapcsolatot keresünk, akkor íme két szó, amelyek hangzása és jelentése megegyezik náluk és nálunk: DIDI és KOCSI. 🙂

Davao városában a következő programunk a gyümölcs piac meglátogatása volt, mely hatalmas méretű. Mindenki ugyanazt árulja többé-kevésbé. Davao egyébként a Fülöp-szigetek gyümölcsös kosara, a legtöbb durian innen származik. A durian egy tüskés gyümölcs, kb. egy nagyobb sárgadinnye méretű, jellegzetesen nagyon-nagyon büdös szagú. Távolról érezhető már a szaga bárhonnan, ezért sehova nem szabad bevinni. Nagyon sokat beszéltük, hogy vigyük-e haza valamilyen cukorka formájában, de annyira jellegzetesen erős az íze is, hogy otthon szerintünk senkinek nem ízlene, aki nem éli át itt a kultúráját. Valamennyit azért viszünk haza, egy kis kóstolónak, de nem hiszem, hogy bárkinek is a kedvenc édességévé lépne elő.

További nagy mennyiségben elérhető gyümölcs itt a jackfruit, ami kétszer akkora, mint a durian, nagyon hasonló a kinézete, de nem annyira büdös, viszont szintén mindenhonnan ki van tiltva.

Pomelo: nagyon más, mint otthon, itt a színe zöld.

Kókusz: nem a barna száradt, mint otthon, hanem sokkal nagyobb, zöld, benne sok, egészséges, isteni kókuszlével, vékony hártyás kókuszfallal, mely kikanalazható.

Mangosteen: mangosztán a neve magyarul, néhol már otthon is lehet venni. Barack méretű, lila héjú gyümölcs, kis zöld szárral, mely olyan erős, mint a padlizsáné. A gyümölcs benne, olyan, mint a mandarin, de keményebb. Finom, édes, nagyon magas a vitamin tartalma.

Passion fruit vagy maracuja: barack méretű, kettévágva a lédús gyümölcs kikanalazható, kissé savanykás, de nagyon finom.

Dragonfruit: fehér húsa van rózsaszín magokkal, édes, finom.

Az óriási választékban és mézédes verziókban kapható mango, papaya, banán, ananász, dinnye (görög és sárga – de más fajta sárga, mint nálunk) pedig mindig tökéletes, egyszerűen nem lehet rosszat kifogni.

Sok hasonló zöldség van, mint nálunk, bár a padlizsán, krumpli, hagyma sokkal kisebb.

A piacnak volt egy gigantikus turkáló része is, megdöbbentően sok ruha kupaccal és vegyes dolgokat áruló standok is ahol a mosogatószivacstól a gagyi gyerekjátékokon át a hajpántokig mindenféle dolgot lehet venni. Az egész piacon borzasztó a szag, egyrészt a sok autó miatt, amik elhaladnak mellette. Van egy stabil kipuffogógáz aroma, ez megspékelve a durian szagával és a halakkal… hát nem maradtunk sokáig itt. Viszont jött az éles váltás, mert beültünk a kocsiba és negyed óra múlva a legmodernebb plazaban voltunk, ahol megintcsak minden márka és modern világ van ingyenes wifi-vel és mindennel. Furcsák ezek a nagy különbségek. Itt a plazaban pont készültek egy műsorra a gyerekek. Mindegyik kicsi egy egy országot képviselt és annak megfelelően volt felöltözve. Volt Hawaii, egyiptomi, görög, amerikai, japán… iszonyatosan cukik voltak. Dobos felvonulást követve mentek végig a plazan és tényleg meg kellett őket zabálni. Nagyon nem mindegy, hogy itt az ember gyermeke milyen családba születik és csinos ruhába beöltözve lép fel a plazaban vagy pár kilométerrel arrébb a gyümölcspiacon szaladgál szakadt ruhában mezítláb. Ezek aztán élethelyzetek, melyek nagyon elgondolkodtatnak.

A következő programunk az itteni Krokodil Park meglátogatása volt, mely az egyik legnagyobb program lehet itt a családosoknak, ugyanis a park tömve volt gyerekekkel és családokkal. Láttunk természetesen rengeteg krokodilt, nem túl szépen tartva, kis helyen. Sok papagájt, kis láncokkal a lábukon kikötve. Orángutánt és makákót befordulva a ketrecében. Fülöp-szigetekei sast, mely a legnagyobb sas fajta a világon. Kakadut, óriás denevéreket, struccot, emut, rengeteg pythont és 5 óriási szibériai tigrist nagyon kicsi ketrecekbe bezárva, de etetésre kiengedve. Gyönyörűek voltak az állatok, de a tartásuk miatt a park nem tetszett.

Krokodilokból 4 féle ételt lehetett enni, a bőrükből pedig mindenféle terméket, a zsírjukból pedig olajakat, szappant.

Árulták itt a közeli Apo hegyen termelt kávét és ugyanennek a cibet macska segítségével készült változatát, a kopi luvakot, mely úgy készül, hogy a gyümölcsöt megeszi a cibet macska, melyet nem tud megemészteni, végigmegy az emésztő rendszerén és mikor onnan távozik, akkor összegyűjtik a bogyókat, megmossák, tisztítják, szárítják, pörkölik. A világ legdrágább kávéja és egyébként nagyon zamatos, legjobban ízesítés nélkül élvezhető.

A krokodil park után törzsi tűztánc show-t nézhettünk meg, mely látványos volt.  Ezután ismét repülőtéri élmény következett, ugyanis eljött a visszautunk ideje Manilaba. Érdekes események következnek.

A sofőr este 8-ra kivitt minket a reptérre, a repülőnk indulási időpontja 23:20.

Először is, a sofőr közölte, hogy adjunk még 1600 pesot (10.000 Ft), mert annyival kerültünk többe az utazási irodának, aki ezt a pár napunkat szervezte. Nem kellettek volna egyébként, de a tájfun által meg nem látogatható helyünkre voltak ők tervezve, mert ott sokat kellett volna kocsival menni, majd mivel nem tudtunk odamenni, átfoglaltak mindent erre a szigetre nekünk és gondoltuk, hogy akkor legalább 4 napig nem kell a taxisokkal hadakoznunk, szállást keresgélnünk stb. Nos, újabb tapasztalat, hogy sokkal jobban jártunk volna és sokkal jobb, hogy eddig sem használtunk ilyen ügynökségeket, mert csak lehúznak és nem adnak annyit, mint amennyibe kerül a kínált csomagjuk. Eddig se volt az életünkben, ezután se lesz SOHA utazási iroda, ügynökség. Mondtam a sofőrnek, hogy elnézést, de nagyon sokat fizettünk a cégüknek és a szolgáltatás sajnos nem kápráztatott el minket, úgyhogy beszélnék a főnökével. Így is lett, péntek este fél 9-kor a főnökének elmondtam mindent… hogy az első szállás egy gusztustalan hostel volt, a második napon az ebédet nekik kellett volna állniuk, ehelyett az idegenvezetők közölte, hogy nem fér bele a költségvetésbe több, csak hal és desszert, így minden egyebet vegyünk meg mi. Így vettünk magunknak még üdítőket, sört, levest, hogy jól lakjunk az 1 adagos tonhal mellett. Fáradtak voltunk, elvitettük magunkat az új szállásra, így nem kellett lenyomniuk az egész napot, a következő nap pihenő nap volt, a programkat mi szerveztük magunknak, míg a Davao városnéző túra ért a legtöbbet, de ezekre a helyekre is simán el tudtunk volna menni egy taxival és a belépőket akkor is, így is mi fizetjük, a megállapodás pedig nem ez volt, úgyhogy sorry. Elfogadták. Nem fizettünk többet. De azért felháborító, hogy bepróbálkoztak.

Jön a becsekkolás a reptéren, ahol a pultnál a nő közölte, hogy a repülő késni fog, jelenleg 1 óra késéssel számolnak, de lehet, hogy több lesz… nem akartuk elhinni…. Tehát 23:20 helyett már 0:20, de még az sem biztos. Egyszerűen annyira szervezetlenek és bénák, hogy az agyunkra mennek ezzel. Bementünk a terminálba, minden üzletet ezerszer végignéztünk, majd beültünk egy kávézóba várakozni. Telnek ólomlábakon a percek, majd 11-kor mondták, hogy elnézést, de zárnak, úgyhogy ki kellene menni… semmi több hely nem volt, ahol bármit lehetett volna fogyasztani, csak az ülések maradtak a beszálló kapunál. Bemondták, hogy a gépek még többet késnek, mert csak most fog indulni innen egy gép Manilába, ami majd ha visszaér ide, akkor utána tudunk felszállni, azaz plusz 4 óra késés várható… Annyira elegem volt, hogy mondtam Sanyinak, hogy odamegyek és megmondom nekik, hogy adjanak valami kártérítést, mert a manilai szállásunk is tök feleslegesen van kifizetve, ha legjobb esetben is csak hajnali 5-6 körül fogunk odaérni és túl friss még a hétfői élmény, amikor 10 órát ültünk a reptéren. NEM AKAROM!!!! Hát odamentünk, de Sanyi mondta, hogy ne legyek mérges, csak finoman mondjam. Hát ebből az lett, hogy én finoman mondtam, Sanyi pedig begerjedt és ő nem tudta visszafogni magát és elmondta, hogy mennyire elegünk van. Mondták, hogy nagyon sajnálják, de nem az ő hibájuk, nem tudnak mit csinálni, sajnos ez előfordul. Szó szót követett, eredménytelenül leültünk. 5 perc sem telt el és odajött hozzánk az egyik pultnál álló hölgy és azt mondta, hogy elfogadjuk-e, hogy felszálljunk erre a gépre, ami most megy Manilába, úgy, hogy nem tudunk egymás mellé ülni?! MICSODA???!!!! AZONNAL!!! PERSZE!!! A legfantasztikusabb hír a héten! Ugyanez a gép fordult volna meg és azzal tudtunk volna elmenni alapból, de a hisztizésünk miatt felraktak minket erre a gépre. Iszonyú boldogok voltunk és nagyon jó érzéssel jöttünk el. Végre tettek valamit azért, hogy ne legyen minden olyan nyögvenyelős és a megítélésük is jelentősen változott a szemünkben, mert tényleg segítőkészek voltak és nagyon sok óra szenvedést spóroltak meg nekünk.

Minden rendben volt a repüléssel, de a manilai reptéren jöttek újra a taxi hiénák. Mondtuk, hogy nem kell, mert a hotelünk biztosít reptér transzfert, azzal megyünk. Ezek olyan szemetek, hogy képesek voltak azt hazudni, hogy ne várjuk a transzfert, mert a következő majd reggel 6-kor jön. Az ember teljesen elbizonytalanodik, hogy tényleg mi van, ha igaza van.. elvégre már így is hajnali 2 volt. De szerencsére jött pár újabb ember a transzfer busz megállóba és ők mondták, hogy nem igaz, várjuk csak tovább az autót és igazuk volt, meg is jött hamar és ingyen vitt a szállásunkra.

Döbbenetes, hogy a fehér bőrünk miatt itt annyian akarnak lehúzni, hogy ez a sok negativ élmény azért nem a legjobb színben tünteti fel a filipinókat a szemünkben. Természetesen tisztelet a kivételnek, nyilván ez csak pár példa és sok kedves és aranyos ember is van, de az biztos, hogy egy csomó dolgot tanultunk:

  1. MINDIG résen kell lenni és alapvetően senkiben nem szabad megbízni. Mindig ott kell lennie az emberben annak a gondolatnak, hogy mi van, ha az illető nem mond igazat?
  2. Ki kell állni az igazunkért és van hogy emiatt tényleg előnyre tehetünk szert azaz “Néma gyereknek anyja sem érti a szavát”. Sok pénzt spóroltunk azzal, hogy nem fogadtuk el, amit először mondtak és azzal, hogy ami nem tetszett, azt szóvá tettük, reklamáltunk, panaszkodtunk. És hozzá kell tennem, mi azért elég toleránsak vagyunk és nem szoktunk balhézni, csak amikor már nagyon sok valamiből.

A mai napunk tehát Manila egész nap, pihenés, Casino, menekülés a légkondi elől, ami miatt meg vagyunk fázva, pontosan, mint 2 évvel ezelőtt. Ez még a legnagyobb ellenségünk ebben az országban is és mindenhol, ahol az Egyenlítő környékén laknak. Ugyanemiatt szenvedtünk már Malajziában, Indonéziában és Floridában is. Egyszerűen nem tudják kezelni a klímát. Mindenhol fridzsidert csinálnak, így óriási a differencia a kint és a bent között. A kinti meleg, párás levegő sokkal elviselhetőbb, mint a minuszok, amik a benti terekben, plazaban, reptéren, repülőn, autókban, buszokban, hotel szobákban vannak. Ahol tudjuk mindenhol kikapcsoljuk vagy ahol lehet, ott 27-29 fokra állítjuk és akkor nem fagyunk meg a szobában. De a legrosszabb olyan helyen lenni, ahol nem tudjuk kikapcsolni. Nem egy étteremből azért menekültünk már, mert lefagytunk teljesen. Igazi megváltás kimenni az utcára a melegbe. Hihetetlen, hogy ez valakinek jó tud lenni.

A Fülöp-szigetek csodálatos természeti adottságokkal rendelkező hely és a vidék, a kis faluk imádnivalóak és nagyon tetszenek egytől-egyig, de a nagyvárosokba nem tudunk beleszeretni. Urbanizált, túlnépesedett metropolisok, melyekben az ellentétek uralkodnak. Felhőkarcolók, magas épületek, csilli-villi plazak és világmárkák mellett szmogos, büdös utcák, piacok, gagyi termékek. Teljesen érzékelhető mindenhol, hogy az amerikai világot szeretik, itt az összes amerikai gyorsétterem, McDonalds, KFC (vicces, mert tök más árukészlettel, mint nálunk. A KFC-ben bolognai is van, valamint a Mekiben is és itt is mindenféle rizses kaják és tésztás ételek), Pizza Hut, Wendys, Dunkin Donuts, Starbucks… meg egy csomó, nem is tudom most, mert alapvetően mi mindenhol a helyi ételeket keressük és esszük, így nem voltunk ezek egyikében sem. Van egy kínai hatás is, így sok a kínai kaja, vannak koreai és vietnámiak is. De a helyi ételek is nagyon finomak, minden kívétel nélkül nagyon ízletes, nagyon fűszeres. Mi nem ettünk rosszat egész ittlétünk alatt!!! Jaaa!! Bocsánat, de, egyszer, amikor ebédre mertem kérni egy rántott húst az egyik helyen, csak egy ici-picit európai ízként. Soha nem hagytam ott rántott húst, de ez ehetetlen volt. De a sajátjaikban sosem csalódtunk. Legyen az csirkéből, marhából, disznóból, krokodilból vagy tengeri herkentyűkből, halakból, mi itt csak finomakat ettünk. Ismerik a fűszereket és előszeretettel használják őket, így mindennek van íze és zamata. Mindenhez rizst esznek, még a leveshez is, de ezzel semmi gond nincs. Van egy marhahúslevesük, ami teljesen megegyezik ízvilágban a miénkkel, de az övékben a kukoricától elkezdve a káposztán át a hüvelyes babig minden van.

Van egy nagyon kedvelt desszertjük is, amit nem tudtam őszintén megkedvelni. A neve halo-halo és a lényege, hogy mindent összekevernek és ezt a maszlagot megeszik. Vanília fagyi, különféle gyümölcs ízű zselatin darabok, kókuszreszelék, kukorica, bab, gyümölcsök, műzli és ilyen-olyan öntet és ha nagyon menőzni akarnak, akkor mindezt beleteszik egy kókuszba. Hát fura.

Viszont van olyan is, ami messze viszi a prímet! Ez pedig a mango float, ami réteges süti. Egy réteg keksz darabka, egy réteg isteni öntet, 1 réteg mango és mindezek még párszor ismétlődnek. Ez viszont mennyei csemege!!!

Érdekes még, hogy ők nem használnak kést. Mindent kanállal és villával oldanak meg. A kanál az, amit a szájukba vesznek és amivel darabolnak, a villával felsegítik az ételt a kanálra.

Ha pedig a bevételnél tartunk, akkor a kiadás részről is ejtenék pár szót. Itt ugyanis minden wc mellett van egy slag (egész Ázsiára jellemző amúgy), ami wc papír helyett használható, vagy nem tudom… a wc papir most már a legtöbb helyen van, viszont a wc-be a hoteleken kívül sehol nem szabad beledobni. Van erre egy kuka és mindenhol ki van írva, hogy mennyi vizet lehet ezzel megtakarítani, ha nem kell a lehúzáshoz a papír miatt sok vizet elhasználni. Tényleg nagyon sokmindenben gondolnak a környezetükre, jobban is kimondva, mint amennyire mi tesszük. Nem láttam még otthon olyan embert, aki meglát a földön valami szemetet, felveszi és kidobja. Nos, itt nem egy ilyen van! Ugyanakkor a krokodil parkban a krokodilok közé bedobott kólás flakonra nem tudunk mit mondani. Elmeháborodott az, aki ilyet képes bedobni az állatokhoz.

További nagyon érdekes jelenség, amivel itt találkoztunk és máshol még nem vettem észre, az nem más, mint a bőrfehérítés!! Igen!!! Bőr fehérítő szappan, krém és valami szoláriumhoz hasonló gép is létezik. A cél: a fehér bőr!!! Na igen, ilyenek vagyunk mi, emberek. Soha semmi nem jó. Akinek fehér a bőre, annak az a baja, akinek pedig sötét, annak az. Kinek van igaza? Miért van az, hogy nem tudunk meglenni a ránk szabott bőrünkben? Furcsa, nem?

A filipinók két szenvedélynek hódolnak még: a karaoke-nak, melyért tényleg élnek-halnak és mindig mindenhol énekelnek. Helyi dalokat nem is hallottunk, mindenki a külföldi slágereket énekelgeti úton-útfélen. Nagyon jó kis karaoke rendszereik vannak és sok utánajárás után már tudjuk, hogy melyik a legjobb, így ezzel a rendszerrel tervezünk majd hazaérkezni.

A másik szenvedélyük, amitől viszont nagyon elhatárolódunk, az a kakas-verekedtetés. Gyakorlatilag a két kakas élet-halál harcot vív egymással és ezt imádják nézni. Sokszor a kakasok lábaira hosszú, hegyes pengéket is tesznek és a viadalok végkimenetelére fogadnak. Tv-ben is közvetítenek meccseket illetve minden településen, minden nap vannak viadalok. Tréningezik is a kakasokat, egymás ellen gerjesztik őket. A harcot magát én nem is tudtam nézni, láttunk pár menetet a tv-ben, de elszörnyedtünk. A legyőzött kakas megy a levesbe.

Nem egészen fair play dolog ez, hiszen már megint az ember kénye-kedvére van. Bezzeg ők önszántukból boxolnak, senki nem kényszeríti őket. Akkor ők miért teszik ezt szerencsétlen állatokkal? Szörnyű.

Viszont hogy egy pozitív gondolattal zárjam írásom elmondom, hogy amióta itt vagyunk (október), azóta tart már itt a karácsonyi őrület. Nagyon szeretik a karácsonyt és készülnek is rá rendesen. Minden repülőn, bevásárlóközpontban már karácsonyi zenék szólnak és már szinte mindenhol készen van vagy folyamatban van a dekoráció. Feldíszített műfenyők, girlandok telis tele mű mikulásvirágokkal, fényekkel, óriási csillagok… mindent beragyog itt a karácsony, hiába, hogy még csak október van. Szeretik és hosszan kiélvezik. Elindultak a karácsonyi akciók, leárazások is. Itt a karácsony 3 hónapos ünnep.

Azt hiszem, sikerült összefoglalnom sok hatást és érzést, ami ért minket errefelé. Mint az írásokból kiderült, elég vegyes képet ad ez a vidék, mely gyönyörű, de a szépségének élvezetéért sok energiát, türelmet és toleranciát követel.

Mindenesetre utolsó pár napunkkal igyekszünk méltóképpen zárni a kirándulásunkat, úgyhogy holnap reggel ismét megyünk a repülőtérre és nagyon-nagyon-nagyon reméljük, hogy időben el tudunk repülni BORACAY-ra, mely maga a földi paradicsom, 7 km hosszú hófehér part pálmafákkal, képeslap képek élőben. A turisták legkedveltebb célpontja, a megvalósult álom. Szállásunk a legendás SPIDERHOUSE bambusz házikó a sziklákon, közvetlenül a víz mellett (reklámszövegük, hogy ők az egyetlen szállás, ahol az erkélyről egyenesen az óceánba lehet ugrani).

Kalandjainkat Boracayról folytatom.

@CASSIOPEIA

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s