Tájfun-élmény és Mindanao szigete, Fülöp-szigetek II.

Fülöp-szigeteki utazásaink alatt voltak nehéz napjaink, de megtanultuk elfogadni a megváltoztathatatlant, azaz a helyi bölcsesség szerint: Ahelyett hogy arra vársz, hogy elmenjen a vihar, inkább tanulj meg az esőben táncolni. Félreértés ne essék, nincs semmi baj, csak egy jelentős esemény 3 napunkat feketítette be… volna… ha nem kezeltük volna nagyon jól a helyzeteket.

Történetünk ott fejeződött be, hogy Palawan szigetéről visszaértünk Manilába, ahol az úgynevezett Intramuros túra során láthattuk az óvárost, utazhattunk jó sokat a rettenetes közlekedésükben. Sok emberrel beszéltünk róla azóta is, Manila közlekedése embertelen. Egy New York méretű város, melyet 10 millióan laknak és gyakorlatilag a tömegközlekedés minden formája hiányzik, így mindenki autóval akar eljutni mindenhova, ezért aztán a pár km-es út megtétele is órákba telik. Idegörlő, de örültünk a hétvégi terveknek, ugyanis helyi barátainkkal autóba ültünk és szombat reggel egy laza 3,5 óra leforgása alatt kijutottunk a városból!!! Autóval!! Az irány dél, Calatagan nevű falucska, aholis egy álomszép szállás volt lefoglalva: Stilts Calatagan.
Akinek van egy csepp ideje, javaslom, hogy keresse fel google-n ezt a helyet. Fehér part, pálmafák, vízben álló kunyhó házikók, azúrkék víz és számos vízi program várt ránk egy nagyon hangulatos szálláshelyen, ahol méterenként egy-egy kedves idézetet olvashattunk amerre csak jártunk. Bölcsességek, kedves, velős gondolatok.. nagyon jó ötlet és rendkívül hangulatossá teszi az amúgy is gyönyörű helyet. Két fajta szállás volt itt foglalva, az egyik nekünk, a másik nekik, amelyiket választjuk abban alszunk. Az egyik parti tündéri házikó 20 méterre a tengertől, a másik egy fa tetején lévő faházacska. Nagy izgalmakkal haladtunk úticélunk felé, útbaejtve a Tagaytay vulkánt, melyet a mai napig aktív és leghalálosztóbb vulkánok között tartják számon. A vulkán krátere egy tó közepéből emelkedik ki és a kráter is helyet ad egy kisebb tónak. Nagyon érdekes. Az eredeti terv szerint a kráteren lovagoltunk volna, de itt jön az első DE…

Ugyanis mindeközben a Fülöp-szigeteket elérte a Lando vagy másnéven Koppu tájfun, csak azért, hogy ezzel megkapjuk a teljes filippinó csomagot és megismerjük minden arcát a szigetnek. Évente kb. 15-20 tájfun száguld át az országukon, közülük a 2013-mas Yolanda tette a legnagyobb pusztítást az elmúlt években, kb. 6000 ember áldozatot követelve. Azóta az ország nagyon sokat tett és állításuk szerint felkészülve várták a Landot, mely annyiból igaz, hogy óránként adtak híreket a helyzetéről minden csatornán, tv-ben, rádióban, interneten. Az újságok és hotelek bejáratainál található faliújságok is tele voltak a hírekkel mindenhol. Tudtuk, hogy melyik részen fogja elérni a szigetet és azt is tudtuk, hogy az e hétre tervezett kirándulásunk Ilocos és Vigan térségére elég érdekes lesz, mivel a tájfun egyértelműen abba az irányba haladt 240 km/óra forgási sebességgel. A katonaság, rendőrség készen állt, hogy a tájfun térségében élőket kitelepítsék és ideiglenes szállásra vigyék őket. A vártnál jóval nagyobb sebességgel érte el a szél a szárazföldet és így irtózatos károkat okozott a rizstermelőknek, akik éppen aratás elött álltak. A rizsföldek 1-2 méter magas vízben úsznak, ezreket kellett evakuálni és sajnos jópáran meghaltak. Mindez a sziget északi részét érintette, ahova Manilából mentünk volna. Viszont Manila is kapott a szélből és esőből, a vártnál többet… és sajnos még az a rész is, ahova Angeláékkal utaztunk a hétvégén. A Tagaytay vulkánból gyakorlatilag szinte alig láttunk valamit, olyan vastag köd borította be, így egy közelében lévő magas dombon lévő étteremből próbáltuk nézni és ha már lovagolni nem tudtunk, legalább ebédeltünk egy jót. 1,5 órát haladtunk tovább és már sötétedett amikor elértük Calatagant, a csodálatos bungalós szállást. Óriási szélvihar volt itt, így a gyönyörű helyből gyakorlatilag semmit nem élvezhettünk. Vacsoráztunk, Angeláékkal jókat beszélgettünk, majd mentünk a házikónkba, mely közvetlenül a parton volt, a tenger alig 1-2 méterre volt tőlünk. Iszonyatos szélvihar, iszonyatos hangokkal, mely nagyon félelmetes volt, pedig a tájfun nagyon messze volt tőlünk, ez csak a távolba is elható szele volt. A szúnyoghálót egész éjszaka úgy csapkodta a szél, hogy őrület. A víz nagyon feljött, eszükbe jutott a cunami és attól féltünk (féltem), hogy a víz még emelkedik egy kicsit és bejön a házba, elönti a szobát, nekünk menekülni kell, de hogy vigyük a cuccainkat… fura erről már így írni, de ezek valós érzések voltak, túlzás nélkül. A férjem egész éjszaka rengetegszer felkelt és kiment, valahol tetszett neki és valahol nekem is, élményként éltük meg, hogy ezt is átéljük. A szállás parti őrsége egész éjjel kocsival járt végig, nézte a terepet és bíztunk benne, hogy biztosan bekopognak, ha gáz van és menni kell. Így aztán elaludtam egy kis nyugtató rumozás után, de Sanyi nagyon sokat volt fent az éjjel és járőrözött.

Reggel felkeltünk, láttuk így világosban is, hogy mennyire szuper az egész szállás, minden gyönyörű… de a vihar miatt most néhol felborult hintaágyak, szél által lefújt és a helyétől távol repült asztallap, felborult kuka, megtépázott pálmafák, lehullott viragok vannak. A víz zavarodott és vízi sportok egyike sem űzhető. Az eső is esik, a szél is süvít még, így azt gondoltuk, hogy jobb, ha visszamegyünk Manilába, mert ott kisebb a szél és itt sajnos semmit nem tudunk csinálni ilyen időben. Örültünk, hogy nem a fán lévő szállást választottuk, mert Angelaék azt mondták, hogy iszonyatosan mozgott egész éjszaka. Fájó szívvel elhagytuk a szállást és megéreztük, hogy milyen is a természet ereje és az ember mennyire, de mennyire tehetetlen. Pedig mi tényleg csak nagyon kicsi verzióját kaptuk az egésznek.

Visszaautóztunk Manilába, a vasárnap az egyetlen nap, amikor járható a város. Hamar meg is érkeztünk a hotelünkbe, mely a Mall of Asia plaza-komplexum mellett volt, közvetlenül a parton. A hirdetésében láttam, mennyire szuper medencéje van a tetőn, ahonnan az egész manilai öböl látható… de a nagy szél és eső miatt a tető le volt zárva. Ha akartunk volna se találtunk volna más programot, minthogy átmenjünk a plazaba és barangoljunk. Nincs olyan márka, ami itt ne lenne, a Zara, Mango és társaitól a legmárkásabb óra szalonokig minden van itt amit ismertünk. Helyi üzlet szinte alig, minden csak világmárka. Járkáltunk, vacsoráztunk majd az elemekkel hadakozva (szél és eső) visszamentünk a szállásunkra. Lépni alig tudtunk a szembeszélben. Sanyi bevallása szerint attól félt, hogy engem elfúj a szél… ezzel így érzékelhető a szél ereje?

Időközben a tájfun a sziget északi részén csak haladt előre és már vasárnap biztossá vált, hogy mi hétfőn nem megyünk északra. Nem csak azért, mert nem akarunk oda menni, de törölték az összes járatot is. Éppen folyamatban van a repülőjegy árának visszautalása a számlánkra, ugyanis visszatérítik teljes összegben.

De Manilában sem akartunk maradni semmiképpen, így gyorsan kellett egy új úticél. Angeláék megálmodták nekünk a nyaralásunk folytatását. Az új ad hoc célunk: Mindanao szigete, azon belül is Davao városa és az onnan 10 perces hajóúttal megközelíthető Samal szigete.

Mindanao a Fülöp-szigetek legdélebbi és egyben második legnagyobb területű szigete. Innen származik Manny Paquiao, a hires boxolójuk, aki mellesleg beadta a jelentkezését a szenátori címre. Nagy nemzeti hős ő és ha egy kicsit előbb érünk oda az Intramuros túrára Manilában akkor láthatjuk is személyesen a kormányzati regisztráción, ahol beszédeket mondtak a jelöltek a jövő évi választás kampányaként. Angeláék mesélték, hogy milyen sok idióta akar elnök lenni és adott be jelentkezést. Van olyan ember, aki azt állítja, hogy ő a galaktikus birodalomból érkezett és jól tudja, hogy mire van szüksége az embereknek, ezért ha őt választják elnöknek, akkor mindenkinek biztosít ingyen wifit. Szó mi szó, elérte a célját, mert sokan beszélnek róla, de szerencsére az elnöki címre esélytelen. Ellenben Pacman-nek (Manny Pacquiao) annál több esélye van. Szeretik az emberek, mert szegénységből jött, de nem felejtette el származását. Nagyon sokat adományoz és nagyon őszinte, igaz ember. Mindenki örülne neki, mert a vezetésben hatalmas korrupció uralkodik. Jövőre kiderül, hogy mekkora Pacman támogató tábora!

Heti úticélunk végül: MINDANAO. Ez a sziget a Fülöp-szigetek gyümölcsös kosara, minden megterem itt hatalmas mennyiségben. A turisták által szinte abszolút nem látogatott sziget az elmúlt évek sok merénylete miatt. Emberrablások és lövöldözések ritkították a népességet, de egymást támadják a különböző érdekcsoportok (hadd ne említsem, hogy ezen a szigeten él a legtöbb muszlim, akik azt akarják, miután ide betelepültek, hogy ez a sziget csak az övék legyen!). A vezetés rettenetesen beszigorodott, aki valami rosszat tesz, azt egyszerűen megölik, így jelentösen visszaesett a bűncselekmények száma és kifejezetten kampányolnak azért, hogy újra jöjjenek ide az emberek, ne féljenek. Mi ide egy ePhilippines nevű utazási iroda szervezésében jöttünk, akik ezt a pár nap itt tartózkodásunkat intézik teljes körűen. Így biztonságban vagyunk és nem kell amiatt sem aggódnunk, hogy hogy jutunk el A-ból B-be és a triciklisekkel sem kell hadakoznunk az árakat illetően. Ők mindenhova elvisznek, amit érdemes látni, fizetik a belépőket, szállásokat, ebédeket és idegenvezetőként elmondanak minden fontos tudnivalót.

Mindanao fővárosa Davao, ide száll a repülő Manilából… azaz szállna… ha elindulna időben… hétfőn délután fél 4-re volt az indulásunk kiírva, így fél 2-kor már kint voltunk a repülőtéren. Fél 4-kor nem indult el a gép, az emberek a váróban feltorlódva, a beszállókapunál egyszerre 3 gép utasai mérgelődve ülnek és várnak. Ülnek, de a székeken nincs hely, sokan a földön vannak. Minden roskadásik tele emberrel, alig van levegő és a járatunkról semmi hír, állítólag még nem érkezett meg… fél óra vagy talán 1. Addig felmentünk Sanyival egy szinttel feljebb, hogy le tudjunk ülni és ne a tömeget nézzük.. de vissza is jöttünk, hogy hátha azóta van fejlemény.. de újabb 1 óra… meg újabb 1… meg újabb 1…. És csak vártunk-vártunk-vártunk nagyon sokadmagunkkal! Borzasztóan sajnáltam a kisbabásokat, a kisgyerekeseket, akik úgy szenvedtek, hogy az ember szíve megszakadt. 5 óra várakozás után, fél 9-kor minden utas kapott ételt, McDonaldos rántott húst rizzsel és kólát… ekkor már Sanyival egy széken osztoztunk ketten, addig csak álltunk, járkáltunk… borzasztó nap volt, egyszerűen idegörlő, elkeserítő. Sokszor a sírás kerülgetett és csak azt éreztem, hogy haza akarok menni, elegem van ebből az egészből, hogy 3 napja csak szívunk. Sanyi meglepően jól kezelte ezt az egész helyzetet, mondhatom, hogy az ő nyugodtsága tartotta bennem is a lelket…voltak olyan helyzetek, hogy egy filipinó csaj (azaz Filipina) kiállt és elkezdett ordítani, hogy az egész helyzetből elege van és csináljanak már valamit. Ezt egy Filipino srác mondta, akivel beszélgettünk kicsit, bár sejtettük, hogy ezeket ordítja. Voltak a tömegben akik elnézést kértek tőlünk, mint turistáktól, hogy ezt kell átélnünk. Sajnáltuk a légitársaság munkásait, mert mindenki velük kiabált, pedig személy szerint nem ők tehettek róla… de az biztos, hogy nem adtak semmiféle tájékoztatást és így nagyon rossz volt. Ha azt mondják az elején, hogy bármilyen ok miatt a repülő 6 órával később indul, akkor az ember nyugodtan felmegy a fölső szintre, nézelődik az üzletekben, eszik, iszik, pihen, mert ott volt üres szék. De mindenki lent ült várva a csodát. Nos, a csoda este fél 12-kor megtörtént!!! Akkor indult a gépünk! Pontosan 8 óra késéssel és mivel mi fél 2-kor már kint voltunk a reptéren, így nekünk 10 óra várakozással. Információk hiányában ez nagyon rossz volt, de ezt is túléltük. Elrepültünk Manilából Davaoba, ahol sofőr várt minket. Itt jött még egy kis fekete leves, ugyanis elvitt a szállásunkra, ami egy koszos, pici hostel volt. Mondhatom úgy is, hogy undorító. Felöltözve aludtunk, a takarót sem használtuk, csak vártuk, hogy legyen reggel mihamarabb és takarodhassunk a szutyokból. Másnap azonnal jeleztük az utazási irodának, hogy ez elfogadhatatlan és itt nem akarunk többet aludni, de sajnos nagyon későn értünk ide, éjjel fél 2-kor, így nem volt sok sanszunk intézkedni, meg bele is fáradtunk az egész napba. Elfogadták és ígérték, hogy máshol lesz majd az utolsó Davao szállásunk, mert a következő kettő egy szigeten már vár ránk.

A sziget neve Samal és ez a davaoiak nyaraló szigete. 10 perc alatt lehet komppal átjutni és a hófehér homokos partja 160 km körben. Reméltük, hogy itt már visszatér a szerencsénk és a 3 keserédes napunk után ismét minden jó lesz. Szerencsére így is lett.

Samal szigetén először egy denevér barlangot látogattunk meg, ahol 2.5 millió gyümölcsevő denevér él ugyanabból a fajból. Ez a világ legnagyobb populációja, így a hely bekerült a Guiness rekordok könyvébe és a National Geographic is szokott itt forgatni. A hely hozzá kell tenni, tényleg lenyűgöző. Ha az ember el tud vonatkoztatni a guano szagtól és attól, hogy ezek tényleg denevérek, akkor az egész egy csoda. A barlangot felülről lehet megnézni, több lyukon át. Az első részben a párzásra készülők, a másodikban a babák, akik anyatejjel táplálkoznak, ugyanis a denevérek emlősök. A harmadik részben van az ovi, ahol repülni tanulnak a fiatalok, a negyedik részben a 20 év körüliek, az ötödik részben pedig a 30-40 évesek, akik az öregek és vannak már ősz hajszál helyett sárga szőrszálaik. Maguk alakították ki ezeket a csoportosulásokat, ami tényleg nagyon klassz. Minden este kirepülnek gyümölcsöket enni, adott esetben 6 órányi távolságokra is. Pontban 8-kor indulnak és hajnali 2-re szoktak visszaérni, ha a szokásos helyeikre mennek. A hires durian gyümölcs (büdös gyümölcs, amivel Malajziaban is találkoztunk. A hotelekből ki van tiltva, nagyon erős szaga van. Finom az íze, de még a szájban is lehet érezni a szagát.) nekik köszönheti a létezését, ugyanis ők porozzák be éjszaka. A durian fa virága ugyanis éjszaka lesz termékeny… ráadásul az érett gyümölcs is éjszaka potyog le.

A denevérek után egy vízesést mentünk megnézni egy enyhe kis túra keretében. Szép volt, jó volt, de lehet, hogy a Szalajka-völgy felvenné vele a versenyt.

Ezután a Paradise Island következett, mely egy strand, ahova a helyiek jönnek kikapcsolódni. Itt ebédeltünk egyet, majd elvitettük magunkat a szállásunkra, mert nagyon sokat kivett azért belőlünk az előző, reptéren töltött nap.

A szállásunk a Precious Garden Resort, mely nevéhez hűen egy álomszép kerttel rendelkezik közvetlenül a fehér homokos, pálmafás parton. A szoba szép, rendben van teljesen, úgyhogy nem panaszkodunk többet. Egyébként álomszép a hely. A konyha isteni, csupa ízletes, finom dolgot ettünk vacsorára és másnap reggelire, ebédre és ismét vacsorára is. Pihentünk végre sokat, első esti programnak pedig a parton lévő kis pihenő bungalokban masszíroztatni magunkat egy órán át a naplementében. A legjobbkor választottuk ezt a programot, újjászülettünk, elmúlt minden bajunk.

Másnap újult erővel kezdtük a napot. Délelőtt kajakot béreltünk és azzal jártuk be vízen a környéket. A mangrove part mögött húzódó pálmafasor nyugtatja a szemünket, a vízbe tekintve pedig számtalan gyönyörű vízicsillagot láttunk szabadszemmel… ez pedig azt jelenti, hogy a víz nagyon tiszta, átlátszó.

Kajaktúránk után egy újabb lehetőséget ragadtunk meg, ez pedig a motorbérlés. Úgy tűnik, nem tudunk meglenni a napi adrenalin löket nélkül, így felpattantunk egy motorra és irány a falu, a piac. Óriási élmény volt!!! Nekünk a piac, az embereknek pedig mi. Nem nagyon látnak itt turistát, többen kifejezetten megköszönték, hogy itt vagyunk, hogy eljöttünk megnézni a szigetüket. Nagyon sokan pedig kérték, hogy fotózzuk le őket. Nagyon boldogok voltak, ha integettem nekik, mosolyogtam. Itt jegyezném meg, hogy mindenhol teljesen bevett szokás, hogy a férfit Sir-nek, a nőt Mám-nak (Madam rövidítése) szólítják. De mindig, minden mondat megkezdése elött.

Rengeteg gyümölcsöt láttunk, melyekből vettünk is és a szállásunk konyhájába leadtuk, ahol vacsorára salátát csináltak nekünk belőle. Papaya, mango, banán, görögdinnye, pomelo minden mennyiségben, persze minden mézédes, zamatos. Halpiac, óriás tonhalakkal, kagylókkal, rengeteg füstölt hallal. Zöldségek a padlizsántól a krumpliig, hagymától a zöld paradicsomig, uborkáig, minden van.

Ruhaboltok, néhol új, néhol használt ruhákkal, amiről csak az jutott eszembe, hogy a világ levetett ruhái vannak itt.. a turkáló tele van lyukas pólókkal, szétment táskákkal. Volt pár gagyiságok boltja, ami ilyen régi vásárhoz hasonlítható… egyszerűen semmit nem vennél meg, minden annyira ócska, de azért jó volt nézelődni.

Körbenéztünk mindenhol, majd motoroztunk még egy kicsit, borzasztóan élveztük mindketten. Megebédeltünk, pihentünk, megnéztük a naplementét, majd ismét motoroztunk egyet, ezúttal már sötétben. A piacon nagy volt a nyüzsgés, jövés-menés ugyanúgy. Telitankoltuk a motort 600 ft-ból és a kutas alig akarta elfogadni a 36 ft borravalót!!! Ennyit a helyi árakról!  Ja, a motorbérlés 900 ft volt. Bukósisak nélkül. Mert azt aztán senki nem használ.

Holnap reggel jön értünk az utazási iroda, visszamegyünk Davao-ba, majd ott leszünk pénteken is egész nap és este megy vissza a gépünk Manilába. A szombatot együtt töltjük Angeláékkal és vasárnap egy új sziget vár ránk, reméljük legalábbis. Ez pedig nem más, mint a híres Boracay.

@CASSIOPEIA

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s