Hogy milyen érzés megérkezni a Paradicsomba? Úti beszámolómmal igyekszem egy kis betekintést nyújtani a lehetetlenbe.
Szerda délután 5-kor indult Budapestről a repülőgépünk és utunk izgalmas része az volt, hogy a kiskutya, akit vittünk magunkkal végig velünk utazhatott a fedélzeten. Fantasztikusan ügyes és okos volt, mindenkit lenyűgözött. A biztonsági ellenőrzésen a kezemben kellett vinnem, a határőr úgy szólt oda, hogy “A corgival lehet jönni!”. Amszterdamig mellettünk utazott az ülésen, majd ott kivettük és velünk sétált a reptéren. Amszterdamból indult az éjszakai járat, mellyel 11 órát repültünk, hogy elérjünk Taiwan-ig, ahol aztán Taipei-ben át kellett szállnunk. Rio fantasztikusan viselkedett a fedélzeten végig, szinte észre sem lehetett venni, hogy ott van.
A reptéren névtáblával várt minket a vámos a poggyászos résznél, mert a gazdik odaküldték hozzánk, hogy segítsen elintézni mindent nekünk. Így is volt, a papírmunkával hamarosan végeztek és mi mehettünk kifelé a kis Rio-val, aki farokcsóválva, boldogan sétált mellettünk kifelé, ahol a várakozók kitörő örömmel fogadták, a gazdái pedig sikítva. Elragadó látvány volt tényleg! A legjobb dolog amit tehettünk ezzel a drága kiskutyával, hogy egész úton velünk utazhatott és így nem egy összezuhant, letört kiskutyát vettünk ki a ketrecből, hanem egy boldog, vidámat, mert útközben is minden átszállásnál kivettük és útközben is sok törődést, vizet, jutalomfalatot kapott.
Rio gazdái érkezésünkkor, (mely helyi esti fél 8 volt) elvittek minket Manila központjába. Csodálatos látvány fogadott minket, gyarkolatilag egy modern plaza komplexum, de mind nyitott, a természetbe építve, rengeteg trópusi fával, bokorral tarkítva, nagyon hangulatosan megvilàgitva. Rengeteg étterem volt itt és közülük az egyikben megvacsoráztunk. Fantasztikus ízek, fűszeres, csípős, nagyon ízletes ételeket ettünk és persze az elengedhetetlen trópusi juice-ok, mango, görögdinnye és minden klassz gyümölcs. Csirke füstölve, disznó pörkölve, kalamári isteni szószban, halak, gránátalma-kókusz saláta és algás rizs. Ezeket az ízeket már korábbi ázsiai útjaink során is nagyon szerettük, úgyhogy innentől ismét garantáltak a rosszullétig való evések.
Helyi rövidital a rum és persze van helyi sör, a Red Horse is.
A vacsora alatt átbeszéltük a következő hetek terveit és átadtunk minden fontos tudnivalót Rioval kapcsolatban.
Nagyon nehéz dolgunk volt kitalálni, hogy mit tudunk meglátogatni a relatív rövid ittlétünk alatt, de nagy segítségünkre volt Angela, Rio új gazdija, akivel az elmúlt hetekben éjjel-nappal tanácskoztunk és így kialakult az útitevünk. Gyakorlatilg Manilán kívül 3 másik szigetre repülünk át, mind más jellegű, mind méltán híres.
Szegény filipinó őslakosokat a 15. században leigázták a spanyolok Magellán vezetésével. Onnantól spanyol gyarmat lett a szigetcsoport, de a spanyolok nem sok mindent hoztak ide, nem akarták művelni őket. Folyamatos lázadások voltak, de a spanyolok mindig visszaverték őket. Amikor a spanyolok Kubára is rátették a kezüket, az amerikaiaknak nem tetszett a dolog és elkezdődött a háború a gyarmatokon Spanyolország és Amerika között, míg Spanyolország elvesztette a Fülöp-szigeteket, mint gyarmatát és az új tulajdonos az USA lett. Mindez az 1800-as évek végén zajlott.
Az USA nem volt rest, hozta a kultúráját (??? 🙂 ), hozott több száz tanárt, elkezdték az embereket angolra, matematikára és olvasni tanítani. Így lehet az, hogy most is, angolul mindenki beszél, MINDENKI, pedig az anyanyelvük tagarang, azaz filipinó.
Pearl Harbor után az USA elvesztette a Fülöp-szigeteket és ekkor Japán gyarmat lett. 3 év alatt leromboltak mindent, amit az amerikaiak létrehoztak. Azonban a 2. világháború végeztével a szigetek ismét amerikai fennhatóság alá kerültek és az engedélyükkel függetlenséget kaptak életükben először 1935-ben. Innentől jött a neheze, ugyanis a saját politikusaik meglehetősen korruptnak bizonyultak, így egymást váltották, míg az egyik olyan diktátori rendszert vezetett be, hogy aki ellenezte politikáját, azt bebörtönöztette, majd kivégezte… összesen 50.000 embert. 1980-ban halt meg és a Fülöp-szigetek gyakorlatilag azóta próbálja újraépíteni magát romjaiból. Manilát, a fővárost gyakorlatilag 0-ról kellett újraépítenük. Nagyon szívós kis nemzet ez és munkabírásuk valós, nemhiába lett a filipinó MUNKAERŐ az ország vezető EXPORTCIKKE! Az állam támogatja, ha filipinók külföldön munkát vállalnak, de haza adóznak.
Ennyit gyorsan a történelmükről. Manilából csak a pompát, szépet láttuk érkezésünkkor, óriási toronyépületek, gyönyörű kivilágítások, minden világmárka. Azonban amikor kintebb megy az ember a központból a helyzet nagyon gyorsan változik. Első este elmentünk a reptérhez közel foglalt HERITAGE nevű hotelünkbe, mely 53 euroért nagyon szép környezetben nagy szobát, óriási ággyal kínál nagyon-nagyon-nagyon-nagyon gazdag svédasztalos reggelivel. Gyakorlatilag ebéd és vacsora is ki volt téve, a reggeli mellett. Iszonyú mennyiségű étel. Tényleg itt mindent megtesznek a turisták kényelméért.
Péntek reggel pedig újabb utazásnak néztünk elébe, úgyhogy irány a reptér… odafele volt szerencsénk végignézni a főutcákat, látni a motor által hajtott oldalkocsis autókat – tricycle, valamint számos jeepney-t, amibe töménytelen mennyiségű ember befér és így olcsón utazhat.
A Cebu Pacific légitársasággal repültünk el PALAWAN szigetére…. már a repülőút is rendkívüli volt, mert végig a legcsodásabb panoráma mellett repültünk, gyönyörű szigetek fölött. Palawan fővárosának, Puerto Princesának nagyon édes kis reptere van, olyan igazi kis szigetre való… és egy-két szót Palawan-ról… az utazási portálok és magazinok Palawan szigetét megszavazták 2013-ban és 2014-ben a VILÁG legszebb szigetének. Ide érkeztünk és holnaptól utánajárunk mindennek. De a reptéren még nem volt vége az utunknak. Itt kezdődött a kemény menet, ugyanis innen egy 6 órás kisbuszozás kezdődött a sziget csücskébe, ahonnan a világ legszebb lagunái, tengerpartjai fedezhetők fel. 13 utas begyömöszölve egy kisbuszba és így végigzötyögni 6 órát a sokszor járhatatlan talajon…
Visszafele már jobb volt, volt helyünk, meg valahogy gyorsabban is haladtunk, de azért röhögtünk azokon a dolgokon, amikor az autópályának nevezett úton azért kell szlalomozni, mert emberek lepedőn rizst szárítanak! Az autópálya közepén!
Az, hogy az autó hátsó gumijain teljesen le voltak kopva a minták és a gumi felülete teljesen egyenes volt, az, hogy kézifék helyett csak egy fadarabot tesznek a kerék mögé és hogy a kilométer óra, mint olyan, nem működik, ezek csak apró ínyencségek. Az 5-en ülnek egy motoron és autókból lógnak ki az emberek szinte, úgy tele vannak zsúfolva jelenségek már fel sem tűnnek az indonéz és maláj előképzettségeinknek köszönhetően.
Kemény volt, fárasztó, de túl vagyunk rajta, megérkeztünk EL NIDO-ba!
A házunk KÖZVETLENÜL az óceán parton van, 5 méterrel elöttem hullámzik az óceán és én kint ülök a 30 fokban hajnali fél 1-kor. A parton végig éttermek és bárok sokasága, élő zene, rengeteg friss hal. Egy utcával beljebb pedig árusok és cégek, akik hajóutakat (ún. ISLAND-HOPPING) és búvárkodási lehetőségeket kínálnak. Degeszre ettünk magunkat ismételten, még pálcikára fűzött csirkebél is a menünkben volt. Rengeteg kaja, hal, rizs, zöldégek, csirkebél, rum, sör, koktél s mindez 290 peso, azaz 1700 FORINT!! Ez a mai vacsoránk.
Izgatottan feküdtünk le este, kíváncsian várva, hogy a látvány ami reggel fogad majd olyan lesz-e, mint amilyen a képeken volt….
Az alvás még nem az igazi, az időeltolódás ebbe az irányba nehezebben dolgozható fel és ezért amikor itt már este van, mi még nem vagyunk álmosak, de azért lefekszünk. Hajnali 3-kor (otthon este 9) felkelünk és nem tudunk visszaaludni, csak kb. 5-6 körül és akkor megint kelni kell hamar.. nekem most először sikerült végigaludnom a teljes éjszakát – vasárnapról hétfőre – így 5 nap kellett…
És igen…. El Nidoban az első reggelünkön amikor elhúztam a függönyt a szobánkban, akkor a látvány magáért beszélt és bizony, tátva maradt a szám. Hamarosan hozták a reggelinket, megterítettek az erkélyen és mi ott néztük az öbölt, mely a szemünk elé tárult. Az óceán alig pár méterre a lábunk alatt, a hajók indulásra készen, a csodálatos sziklák pedig előttünk magaslottak a csodaszép kék égbe. Csoda.
Összepakoltunk, majd elindultunk az aznapi Island Hopping túránkra, ami azt jelenti, hogy egy kis hajóval körbevittek minket a környék szigetei körül és 5 szigeten ki is kötöttünk. Látni fogjátok a fotókat és hogy milyen gyönyörű, de azt tudnotok kell, hogy az igazi szépségeket sajnos nem tudtam lefotózni, mert sokszor úgy kötöttünk ki, hogy onnan egy kicsit vagy úszni kellett, vagy egy sziklák között lévő lyukon átmászni és akkor ott megláttuk a Paradicsomot. A hófehér homokos partokat, a tökéletesre szabott pálmafákat és a türkíz és azúrkék színekben pompázó vizet, melynek utolsó kicsiny kavicsát is kristálytisztán lehetett látni fentről. Az ember ilyenekről csak hall és amikor hasonlót lát, azt gondolja, hogy ez ilyen, ez átlátszó. De nem, most már tudjuk, hogy mi is az IGAZI átlátszó víz. Nincsenek rá szavak. Egyik sziget követte a másikat, az egyiken ebédet főztek nekünk, terülj-terülj asztalkámat, a másikon friss kókuszt lékeltek nekünk és majdnem minden helyen lehetőségünk volt könnyűbúvárkodni. A környéket meseszép korall zátony veszi körbe ami a szivárvány minden színében pompázó halaknak ad otthont. Közöttük úszkálni egy olyan megnyugtató és varázslatos dolog, amit addig el sem hisz az ember, míg ki nem próbálja. A legnagyobb nyugalom kell hozzá és amikor a szádba veszed a pipát és felhúzod a szemüveget, majd lenézel a vízbe, onnantól csak Te vagy és a Víz. Csak magadra figyelsz, a légzésedre, a látványra és röpdös a szíved, hogy megannyi csodát láthatsz a víz alatt.
Álomszép, festői helyeket jártunk be, meseszép partokat láttunk, csodás növényzettel benőtt sziklákat és csak azt ismételgettünk magunkban, hogy ezek TÖKÉLETES napok, a legtökéletesebbek. Minden, mint egy álom. A hőmérséklet fantasztikus, a víz szinte már meleg, annyira jó. Majd mikor éppen erről beszélgettünk, hogy milyen klassz minden, felcsendült egy kis zene, érkezett egy kis hajó és hozott sört és üdítőt, majd egy másik szigeten egy másik hajó jégkrémet ugyanígy. Tündéri volt és nagyon aktuális és persze mindenki szaladt venni náluk ezt-azt.
A filipinók szerencsésnek tartják magukat, hogy itt élnek, ebben a csodában. Tudják, hogy mekkora kincsük van és féltik is, óvják is. Nem is engednek ide nagy hajókat, yachtokat, nincs itt jet-ski sem, mert a korallzátony élővilágára nagyon vigyáznak.
Délutánonként pedig, amikor kifut a hajó a partra, megkezdődik El Nino éjszakai élete. Minden parti étterem és bár kivilágítva, élő zenével várja a vendégeket. Van ahol lehet választani aznap fogott halat, amit megsütnek. Itt jellemző hal a lapu-lapu, ettünk is… hal íze van. Olyan éttermet is találtunk, ahol gulyás leves is van az étlapon, de mi inkább a helyi ízeket keressük, mert ez úgysem lenne az…
Nagyon egyszerűen élnek itt az emberek és nagyon boldogok. Első nap voltunk aloe vera leégés utáni 1 órás masszázson, mert az utca ezernyi masszázs lehetőséget kínál. Igazán relaxáló volt. Még körmöt is csináltattam, mert annyira olcsón kínálják: manikűr – pedikűr 1200 Ft és iszonyú ügyes kezük van!!!
Az első napi hajóúton megismerkedtünk az egyetlen európai párral közel s távol, a portugál Sergioval és Dianaval. Együtt vacsoráztunk egy szomszédos kis faluban, ahova a helyi kis járgánnyal mentünk, ami egy motorhoz erősített pótkocsi, de alig fér el benne 2 utas. Gyakorlatilag ez a helyi riksa, de nagyon jó, mert bárhova elvisz 300 Ft-ért. Az étterem egy izraeli srácé volt, jót ettünk nála.
Másnap is Sergioékkal mentünk hajóútra, ugyanaz a program, csak 5 másik szigeten kötöttünk ki. Álom-álom után…. A szigeten azt beszélik, hogy nemrég volt itt Angelia Jolie és Brad Pitt is a családjával, az egyik kis sziget magánszállásán. Meg tudom érteni, miért járnak ide. A kikapcsolódás netovábbja, ahol az ember 2 nap után úgy feltöltődik és annyi szép élményt és látványt kap, hogy úgy érzi, már egy hete nyaral.
A második hajóúton volt egy újabb európai arc, egyedül utazó srác… beszélgetésbe elegyedtünk vele, ő Sven Berlinből és backpacker, azaz hátizsákos utazó, hostelekben száll meg és 3 hónapig járja Ázsiát. Hong Kongban kezdett, most Fülöp-szigetek, majd megy Malajziába, Szingapúrba, Indonéziába és végül Kambodzsiába, majd haza. Imádom ezeket az embereket, ők tudnak csak igazán élni. Minden nap egy új kaland az életük és arra mennek, amerre a szívük húzza őket. Csodálatra méltóak. Nincs olyan nap, hogy ne ismerkednének meg újabb és újabb emberekkel és rettenetesen sokat ad a személyiségüknek az, hogy ennyit láttak és tapasztaltak és igazi világképük van.
Szóval Sven is csatlakozott hozzánk, így összeállt az 5-ös csapat. Mindenhol együtt búvárkodtunk, úsztunk, sokat beszélgettünk és a túra végével, együtt is vacsoráztunk, ezúttal 5-en. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt is születhetnek barátságok, de márpedig igen. Ölelésekkel és majdhogynem könnyes szemmel búcsúztunk, mert a sok közös élmény nagyon összekovácsolt minket. Lehet, hogy a sok szépség, amit láttunk, tényleg ennyire feltöltötte a szívünket? Akárhogy is legyen, ezek a napok nagyon meghatározóak maradnak az életünkben.
A sziget szépsége lenyűgöző és óriási jelentőséggel bír számunkra, hogy itt nem turisták jönnek velünk szemben az utcán, csakis a helyi lakosok. Palawan a világ turista inváziója előtt még felfedezetlen, mondhatni szűz desztináció. Az árak nagyon alacsonyak (még!), az emberek rettentő kedvesek és barátságosak. Lehetőségünk van abszolút betekintést nyerni az életükbe, mert a boltokban, kávézóban a tulajdonos dolgozik, nem egy alkalmazott és mindenki nagyon szívesen mesél mindenről.
Palawan szigetén tett első hetünk második fele azzal telt, hogy visszautaztunk a fővárosába. Kijelentkeztünk a szállásról, tettünk egy utolsó kört a faluban, sétálgattunk, fotózgattunk, majd kivitettük magunkat a Terminál-ra és onnantól jött a 6 óra utazás. Visszaértünk Puerto Princesába, ahol aludtunk egyet egy csodálatos szálláson gyorsan és reggel már mentünk megnézni a föld alatti folyót, azaz Underground River-t, ami az UNESCO világörökség része és a világ 7 új csodájából az egyik!!! (minő véletlen, tavaly egy másikat láttunk a listáról: a Table Mountain-t Fokvárosban)
Túravezetőnk BonBon elvitt minket egy Ugong Rock nevű vulkanikus sziklához, ahonnan Ázsia leggyorsabb zipline vonala jön le, mely egy kifeszített drótkötél, amin le lehet siklani. 300 méteres volt a pálya és elég izgalmas volt felülről nézve. A sziklára 3/4 órás túrával kellett felmászni. Vicces volt, mert mindenkit engedtek flip-flop papucsban és hasonlókban mászni úgy, hogy volt olyan rész, ahol külön hevedert erősítettek mindenkire és egy sziklán kellett felhúzni magunkat a köteleket fogva és lépegetve felfelé. Felértünk, majd indult a lefele menet egyesével. Nagyon gondosan felhevedereztek mindenkit és amikor egy embert lent leszedtek, akkor indult a következő. Ülve vagy superman pózban lehetett lemenni, de mivel nekünk ez volt az első ilyen élményünk, mi az ülést választottuk. Remek móka volt, félelmetesebbnek tűnik, mint amilyen, mert valójában egyáltalán nem az, amikor már csúszol lefelé. Mindenesetre mászás közben azért eszünkbe jutottak az amerikai parkok biztonsági agyon-szabályozásai.. hát a világ azon felén ez a kis túra nem csúszna át semmilyen biztonsági rendszeren. 🙂 Mint ahogy úgy általában nagyon sok dolog sem, amit itt látunk, legyen szó akár higiéniáról is. Azért egy ÁNTSZ-es hosszú elemzéseket tudna készíteni itt sok helyen… kezdve az utcai étel árusoktól a nyers húsok főútvonalak melletti árusításán át sok-sok dologig. De aztán mégiscsak élnek itt az emberek és a mindent agyon szabályozás is egy másik véglet és nem vagyok biztos benne, hogy az jobb. Valahol a kettő között lenne az ideális.
E kalandos nap után a következő napunk abszolút könnyedén telt, egyszerűen azért, mert éreztük, hogy most már kell egy pihenőnap. Túl sok az élmény és utazás, így egész nap csak a hotelben voltunk, egy piacra mentünk csak be délután egy triciklivel (amivel aztán sokat közlekedtünk később is). Megtudtuk, hogy ezeket a járműveket két színben gyártják: kék és fehér és egyik nap az egyik színnel, másik nap a másikkal lehet menni, hogy védjék a környezetet. A filipinók nagyon odafigyelnek a környezetre, a wc papírt sem szabad a wc-ben lehúzni, hanem a mellette lévő kukába kell dobni, mert ha lehúzod, akkor több víz kell, arra pedig vigyázni kell. Nem szemetelnek, sőt, a túravezetőnk is ha látott az utcán szemetet, azt felvette és kidobta. Ennek ellenére nincs rend, de a szemét legalább nem áll hegyekben.
A közlekedés vicces, se a sávokat, se a lámpákat nem tartják be különösebben. A dugók állandóak, haladni nem lehet. A teljes filipinó lakosság 107 millió fő, a túlnépesedés az utakon nagyon meglátszik. Mindenki menne, de senki nem tud. Gyorshajtásért itt senkit nem tudnak megbüntetni, mert esély nincs arra, hogy gyorsan menj. Egyszerűen nem lehet haladni, csak lépésben. Viszont itt emiatt senki nem idegeskedik, nem kiabál, nem káromkodik. Békésen viselik.
Mint ahogyan a sorsukat is. A filipinók szegények, minden luxust nélkülöznek, de nem is zavarja őket, sőt! Ők büszkék nemzetükre, ők büszkék arra, hogy filipinók és semmiért sem cserélnék el. Jól elvannak a bőrükben.
Vidámak és nagyon nagyon nagyon sokszor dalolgatnak. Nagy énekes népek ők, imádnak énekelni. A kedvenc hobbijuk a karaoke és ennek továbbfejlesztett változata a videoke. Ez a mikrofon felveszi azt, amit énekelnek és értékeli az eredeti előadóhoz képest, így pontot kapnak és ez alapján tudnak egymással versenyezni. Nagyon sok időt töltenek ezzel, a hotel recepciósa is, ha ráér, akkor csak énekelget klipek mellé a recepciós pult mögött. Nagyon kis cuki. Odavolt a csaj teljesen a hajamért, meg hogy van csípőm és nekik nincs. Már tök kellemetlenül éreztem magam, hogy ennyit beszél az alakomról.
Mikor elmentünk a piacra a tricikli vezetője mondta, hogy megvár minket. Máig nem értem miért éri meg neki, hogy fuvaroz minket oda-vissza, majd órákig vár a parkolóban, mire mi mindent végignézünk és mindezt teszi 300 ft-ért. De neki megéri. Ettünk krokodil farok húst pirítva, nagyon ízletes volt. Sislig a neve.
Másnap összepakoltunk és otthagytuk a bőröndjeinket a recepción és elmentünk egy utolsó körre a szigeten, a Krokodil Parkba. Itt megnéztük a kroki baba neveldét és a felnőtteket, majd pár egyéb palawani állatot, pl. a bearcat-et (medve-macska), tarajos sült és néhány madarat. Fogtunk baby krokodilt is a kezünkben, aki a végén már annyira unta a dolgot, hogy jól karon csapott a farkával. Azért nem sok ember mondhatja el magáról, hogy egy krokodil a farkával megcsapta. 🙂
Mindenhol kérdezzük, hogy találkoztak-e magyarokkal és szinte mindenhol az a válasz, hogy nem, vagy hogy talán egyszer valamikor. Nem nagyon jönnek erre magyarok, de még európaiak is csak ritkán. Inkább filipinók, ausztrálok, amerikaiak. Ha Európa, akkor német… és hogy miért jön a német és a többi külföldi? Az esetek legnagyobb többségében párkapcsolatért, mely gondolom legtöbbször alkalmi. Szinte minden európai arc egy idősebb, megroggyant férfi, általában kövér is, aki egy csinos, fiatal filipinó csajjal van együtt. Volt szerencsénk egy ilyen pár mellett szobát kapni, volt is éjszaka “Oh my God!” felkiáltás.
Sokat utaztunk, sokat láttunk a sziget tájaiból. A mesés tengerpart északon egy életre belopta magát a szívünkbe és felejthetetlen élményt és látványt adott. Megtapasztaltuk milyen az igazi trópusi paradicsom, az álom tengerpartok, a vidéki, boldog és nyugodt élet.
Majd eljött az utazásunk ideje, amikoris visszarepültünk a fővárosba, Manilába, ahol aztán újabb kalandok vártak ránk.
@CASSIOPEIA
hullocsillagszoro 