Capri, Olaszország ékszerdoboza

Szeretnék Nektek egy kis kedvet csinálni és bátorítani Benneteket, hogy lássatok világot minimális befektetésből Ti is!

Azért dolgozunk nap, mint nap, hogy majd egyszer legyen annyi pénz, hogy…. NAGY BAROMSÁG! Amíg kevesebb pénzért jutunk el repülővel Nápolyba (15.000 Ft !!!), mint itthon egyik nagyvárosból a másikba, addig nincs mentség! Nyelvismeret nélkül is maximálisan lehet boldogulni és csodát látni.

Egyik ősszel repülőre pattantunk (Wizzair) és 1,5 óra múlva megérkeztünk Nápolyba. A nápolyi reptérről 1 euroért visz az úgynevezett ALIBUS a központba vagy a kikötőbe. Mi pontosan az utóbbi helyen foglaltunk szállást. A szobánk erkélye a kikötőre nézett, reggel el voltunk képedve mikor kinéztünk: a kikötő tele volt óriás világjáró hajókkal. Mi semmit nem hallottunk abból, hogy beparkoltak hajnalban szinte a szobánk elé. 🙂 Megreggeliztünk majd lesétáltunk a kikötőbe, ahol vettünk egy jegyet (17 euro/ fő) arra a gyorshajóra, ami átvitt minket Caprira, erre a kis csoda szigetre mindössze 40 perc alatt. Hajók 20 percenként indulnak, nem kell előre foglalni.

Capri szigetébe bárki azonnal beleszeret, aki meglátja. Az egész sziget sziklákból áll, lényegében erre építkeztek már a régi rómaiak is, ugyanis Tiberius és Augustus császár villái is megvannak még. A sziget 10 km2 és turisták nem jöhetnek be autókkal. Csak a helyiek autóznak, de inkább robogóznak, illetve kis buszok közlekednek. Minden mini ezen a szigeten, a méretek miatt. Olyan ici pici sikátorokban mennek járművek, hogy óhatatlanul meghúzzák őket az oldalaikon, így ép autó nem nagyon van.  A szigeten két város van: Capri, a nagyváros és Anacapri a kisebb. Mi Anacaprin foglaltunk szállást, a szállásról külön autót küldtek értünk a kikötőbe, így már a szállásra haladni óriási nagy élmény volt, hol a kis sikátorokon keresztül, hol a hegy oldalán kanyargó szerpentinen, ahonnan a kilátás – vagy inkább lelátás – a tengerre és kikötőre felejthetetlen látvány volt. A szállásunk tündéri, tengerre néző erkéllyel. Mi érkezésünkkor neki is indultunk a sziget felfedezésének, amire valójában 2-3 nap elegendő, de mi remekül éreztük magunkat 6 napon át. Rengeteget sétáltunk és nézelődtünk.

Felmentünk libegővel a hegy legtetejére, ahonnan a világ egyik legszebb 360 fokos panorámája tárult elénk. Innen láttuk először a híres Faraglioni sziklákat, melyek kiemelkednek a tengerből. Itt napoztunk kicsit majd lelibegőztünk és bejártuk Anacapri utcácskáit, boltjait, hol kávéztunk, hol fagyiztunk.

Ráakadtunk egy fantasztikus étteremre és többször vissza is jártunk ide. Éppen az utcán sétáltunk, megéheztünk, de az étterem úgy tűnt, zárva van. Én odamentem, próbáltam benyitni, de az ajtó valóban zárva volt. Ekkor az út másik oldalán egy aranyos kisember lepattant a rozoga robogójáról, átsétált az úttesten és kinyitotta az éttermet. Leültett minket és olyan remek ételeket csinált, hogy csak imádni lehet. A nagyapja hozta be egy szatyorban másnap a friss paradicsomokat, amikből olyan Caprese salátát csinál bivaly mozzarellával, hogy minden nap kértünk belőle, sőt! Csempésztünk haza a bőröndünkben is ebből a nagyszerű mozzarellából, melyből legnagyobb bánatunkra itthon még rossz hasonmás sem kapható. A mozzarellának kint ÍZE van, nem is akármilyen. Sajnos itthon ilyet még sehol nem láttunk.

Másnap bejártuk a másik várost, Caprit, ami minden szívet megmelenget. Szűk utcácskák, ezernyi virág és pazar kilátás a tengerre. Csodálatos város, még 2-3-szor körbejártuk, nézegettük a csodás üzleteket, kávézás közben az embereket.

A kikötőből indulnak hajóutak, melyek körbe visznek a sziget körül. Ez ad teljes képet az egész szigetről, a látványt mondanom sem kell, csodálatos! Átmentünk hajóval a Fragolini szikla alatt, láttuk a Kék barlangot (Grotta Azzura), melyben, azaz bent a barlangban gyönyörű világoskék a víz. Délután visszajöttünk ide a barlanghoz busszal, hogy bemenjünk, de éppen akkor zártak. Néztük a horgászokat munka közben, amikor jött a barlangos 2. “műszak”, azaz a privát hajósok, akik beúsztak. Az egyik ilyen hajó németeknél volt, akik egy kis csónakkal indultak befelé és megláttak, hogy szeretnék bejutni, úgyhogy bevittek a kis csónakjukkal. 🙂

Megnéztük a világítótornyot, ettünk sok-sok isteni pasztát spaghettivel, fettuchinivel, gnochival, sok margharita pizzát buffala mozzarellával, sok rumba áztatott piskótás sütit, gyümölcs fagyikat…hmmm… az olasz ízek és konyhaművészet nem véletlenül a gasztronómia fellegvára!

6 napos Capris túránk végén visszavittek minket a kikötőbe és visszahajókáztunk Nápolyba.

Nápolyból Pompeiibe vezetett az utunk, ahol egy lélegzetállító napot töltöttünk a 2000 éves római romok között. Leülni az Arena közepére és nézni a nézőteret, miközben az ember próbálja elképzelni a gladiátor küzdelmeket egyszerre hátborzongató és magasztos érzés. A helynek olyan ereje van, hogy szabályosan lüktet. Mindig nagyon nagy hatást gyakorolnak ránk a régi korok emlékei, de látni az első kutyás ábrázolást: “Cave Canem!” felirattal nagyon jó érzés. Órákat gyalogoltunk a villák és házak romjai között miközben próbáltuk elképzelni azokat az időket, amikor minden virágzott, az utcákon hangzavar és minden pompázatos volt. Nagyon érdekes és tanulságos utazás volt a történelembe.

Másnap reptér, majd haza. Szívből kívánom mindenkinek, hogy részese lehessen egy ilyen feltöltődést adó, csodálatosan szép és megfizethető hely meglátogatására, mint amilyen Capri.

@CASSIOPEIA

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s